| |
Ami volt, elmúlt: 2009-09
Nem voltál U2 koncerten?
.
Magyar Dal napja a Zöld Pardonban!
.
Jamie Winchester, Kardos-Horváth János (Kaukázus) és Presser Gábor együtt zenél a ZP közönségének
Szeptember 13-án vasárnap, a Magyar Dal Napján neves magyar előadók várják a vendégeket a ZP-ben 14.00 és 22.00 óra között. Az országszerte megrendezésre kerülő rendezvény legnagyobb helyszínén rengeteg stílus képviselteti majd magát, így garantáltan mindenki megtalálja a számára megfelelő programot. Az este folyamán Jamie Winchester és Kardos-Horváth János együtt adja elő a Tartós béke című számot a ZP-ben, melyhez zongorakísérettel Presser Gábor csatlakozik majd videóról, a Vígszínház színpadáról.
A tavalyi évben megrendezésre került Magyar Dal Napját a nagy sikerre való tekintettel idén Budapest mellett több vidéki helyszínen is megrendezik. A programsorozat legnagyobb helyszíne, a Zöld Pardon a Szerzői Színpadnak ad otthont, ahol számos tehetséges magyar zenész szeretné a közönségnek megmutatni, milyen sokszínűek a magyar előadók, mennyire változatos magyar dalok születnek évről évre.
Az eseményre már a vasárnapi ebéd után érdemes kilátogatni és megéri késő estig maradni, hiszen a koncertek az Animal Cannibals vezényletével 14.00-kor indulnak, 22.00 óra körül pedig finálé zárja a koncertsorozat több előadó részvételével.
További információt a Magyar Dal Napjáról a www.magyardalnapja.hu oldalon talál.
Cimkék: Magyar Dal Napja szólj hozzá eddigi hozzászólások: 0
Budapestre jön a U2
.
Állítólag Magyaroszágra jön 2010. szeptember-án a U2. Ezt állítja a Blikk, arra hivatkozva, állítja ezt, hogy a Live Nation (ez egy koncert szervező cég) és a U2 management-je lefoglalta erre az időpontra a stadiont.
Jó lenne, csak leugrani a Népstadionba egy koncertre, de azért némileg szkeptikusak vagyunk a hírrel kapcsolatban.
D.Ü.H.-öngés után
.
Az 1987-ben alapított Ózdi Remorse Magyarország legelső thrash bandáinak egyike. Az azóta rengeteg tagcserén áteső, de stílusát és elképzeléseit soha fel nem adó zenekar tavaly D.Ü.H. címmel egy bivalyerős albumot jelentetett meg. Az idei Hegyalja Fesztiválon sikerül élőben is elcsípni a csapatot, majd néhány héttel később Oláh Zsolt gitáros, zenekarvezető állt rendelkezésemre egy interjú erejéig.
Zsolt, hogy emlékszel vissza az idei Hegyaljás koncertre?
Hell mindenkinek! Szerintem elég jól sült el vagy nem?:) Death Angel és Pokolgép előtt vazze… Mi nagyon jól éreztük magunkat és a közönség is. Kicsit kevesebbet játszottunk a tervezettnél, de így is ok volt. Van is fenn videó a YouTube-on.
Mennyi fellépésetek van évente?
Hát most már kevesebb régebben 40-50 is akadt most 20-30 szerintem és sajna ez csökken nem vállalunk már el minden bulit, hiszen ezer irányból jövünk és meg kell gondolnunk minden lépést. Sajna Kálmus (dob) most Győrben próbálkozik, vagyis jelenleg Ózd, Kazincbarcika, Karcag, Győr…. Innen kell utaznunk minden bulira.
Jártatok-e már a határon túli magyar területeken?
Persze Felvidéken sokat játszottunk régen hiszen a Harc! lemezük idején Róm Gaby és Krisz Ipolysági srácok voltak, vagyis bejártunk szinte minden területet, de voltunk Újvidéken és Erdélyben is már 3-szor. November 6-án pedig ismét Szejkefürdőn játszunk.
Próbáltok-e nyitni nyugat felé? Angol nyelvű album, stb.?
Ráhibáztál! A jövőben terveink szerint egyenlőre egy angol nyelvű promo készül, valamint pár Hollandiai buli a Sectioneddel aztán majd kialakul…
A thrash zene reneszánszát éli a nagyvilágban. Nap, mint nap jelennek meg fiatal bandák és a 'nagy öregek' is sorban adják ki lemezeiket. Magyarországon ti is érzitek ezt változást?
Nem igazán tudom ennek köszönhető-é, de nekünk is működik a dolog. Most talán láthattad Hegyalján is, de én bízom benne, hogy ez a lemezeink, a dalok miatt van így. Persze a régi Thrash zenekarokat én is továbbra is imádom és szerintem az új anyagaik is zseniálisak, mint a Death Angel, Exodus, Testament-é de még a Metallica új lemez sem rossz..:))
Utolsó albumotok a D.Ü.H. 2008-ban jelent meg. Mikorra terveztek új lemezt?
Ajajajj.:)))Még csak most jelent meg a lemez..:). Nem nagyon tervezünk előre itt is 4 év telt el a 2 lemez között ismét azt tudom mondani, hogy majd kialakul. Sok mindentől függ. Lehet addigra már lemezek sem jelennek meg…
Az említett album erősre sikeredett. Pályafutásotok legjobbja szerintem mind szövegi és mind zenei téren. A szövegekhez honnan merítitek az inspirációt?
Az élet.:))) A szövegek nagy része tőlem és Pati rocktestvéremtől származik és hát mindketten a leányzókkal harcolunk. Én 37 éve Ő 38. Én itthon, Ő pedig az USA-ban… ebből is látszik, hogy a nők mindenhol kutyaütők:))) Sajna a közelmúltban akadt inspiráció de a lemez szempontjából ez jó. Most képzelj el egy Remorse lemezt szerelmes dalszövegekkel… Akkor már inkább legyen Düh! :)
Eddig sajnos csak két koncertetekhez volt szerencsém. Mindkettőn hallhattunk feldolgozást (Testament és Exodus). Nem gondolkodtok egy feldolgozás lemezben? Thrash klasszikusok Remorse előadásban. Magyarországon egyedi lenne...
Az ötlet nem rossz de lemez semmiképpen nem. Annak nagyon komoly jogi akadályai lennének viszont élőben gondolkodunk ezen is, csak idő nincs rá. Mostanában rengeteg tribute banda van - nekünk ezen jár az agyunk éppen…
És végül arra kérlek, hogy sorold fel a zenekar közös kedvenc zenekarait...
Bakker… Ez kemény, mert nem mindenkiét tudom. Enyémek a régi thrash bandák: Exodus Testament, Slayer, Metallica, Anthrax, Death Angel de ezeket talán mindenki szereti a csapatból, ezért is vagyunk még együtt. De Kámány Sepultura fan volt régen, Igorról mondjuk tudom hogy Cynic fanatic, Csabka black metálokat szeretget meg a tejet. :) Parola meg a szomorú dallamos metálokat, de közös a Thrash imádata. Másképpen nem is lehetne… Magyarok közül pedig a Wackor, Watch my dying, Mangod, a sok haver banda…
Köszönöm szépen az interjút!
Feca
Cimkék: Remorse, thrash metal szólj hozzá eddigi hozzászólások: 0
Idén is jelölték a Zagart az MTV Music Awards-on
.
A Zagar zenekar ebben az évben is jelölést kapott Legjobb Magyar Előadó kategóriában az MTV Music Awards-on. Az EMA oldalán szavazhat a közönség, hogy a jelöltek közül ki indulhat majd a Best European Act címért, és a lehetőségért, hogy Magyarországot élőben képviselje Berlinben, az idei díjátadó helyszínén. Itt lehet szavazni: http://ema.mtv.co.hu/szavazas
World Wide megjelenés
Idén ősszel végre külföldön is megjelenik a zenekar legújabb lemeze a német Mole Listenings Pearls kiadó gondozásában. Szeptember végén jön ki a Wings of Love single 7"-es bakeliten rajta az amerikai Bossasaurus remix-el. Majd ezt követi október végén a Cannot Walk Fly Instead album dupla kiadásban egy extra CD-vel, amelyen tizenkét Wings of Love remix lesz hallható. A tehetséges magyar producerek mellett az angol DJ Goldierocks, a német electro producer Eriq Johnson és Rodney Hunter billentyűse, Albin Janoska is készített egy-egy átdolgozást a számhoz.
|
 |
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Rádió indításához kattints ide!
Véleményed itt mondhatod el: Zenevilág.net Rádió
Tokio Hotel nincs, és nem is lesz!
|
 |
|
 |
|
|
 |
Ami volt, elmúlt: 2012-02, 2012-01, 2011-10, 2011-08, 2011-07, 2011-06, 2011-05, 2011-04, 2011-03, 2011-02, 2011-01, 2010-12, 2010-11, 2010-10, 2010-09, 2010-08, 2010-07, 2010-06, 2010-05, 2010-04, 2010-03, 2010-02, 2010-01, 2009-12, 2009-11, 2009-10, 2009-09, 2009-08, 2009-07, 2009-06, 2009-05, 2009-04, 2009-03, 2009-02, 2009-01, 2008-12, 2008-11, 2008-10, 2008-09, 2008-08, 2008-07, 2008-06, 2008-05, 2008-04, 2008-03, 2008-01, 2007-12, 2007-11, 2007-10, 2007-09, 2007-08, 2007-07, 2007-06, 2007-05, 2007-04, 2007-03 |
 |
|
30Y (8), A-ha (4), A38 (6), ABCD (1), AC/DC (1), Aerosmith (1), Akela (1), Alan Wilder (1), Alanis Morisette (4), Alcohol (1), alterDistrict (1), Alternative (1), Amber Smith (1), Anima Sound System (2), Arch Enemy (1), Arenafest2011 (1), Aurora (1), autentikus cigány zene (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront; (1), Beastie Boys (1), Beatles; (1), Bécs (1), Belmondo (5), Besh o droM (1), Blog (1), Bon Scott (1), Bono (2), Bűvészetek völgye (2), Cain (2), Chemical Brothers (1), Coldplay (3), Colorstar (2), Corelosa (1), Cseh Tamás (1), Csík (2), Csík; (1), Dalriada (1), Dark (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Depeche Mode (3), Depeche Mode; (2), Depresszió (1), Dés András (1), Dream Theater (1), Dresch (2), Editors (2), EQT (2), Erasure (3), Erik Sumo (1), Ezüst-Patak (4), Faithless (1), fényképek (1), Fesztivál; (1), Finishing on Orfu (2), folk (1), Folk-rock (3), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Girls and Mathematics (1), Gödör (8), gödör; (1), Goldfrapp (2), Guano Apes (2), GuilThee (1), hard (1), Hegyalja Fesztivál (25), Hegyalja Fesztivál 2010 (8), Hegyalja Fesztivál 2010; (2), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (1), Hiperkarma (10), Hollywoodoo (1), Honeybeast (1), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), I'm With You (1), Indigo; (1), interjú (1), Irie Maffia (1), Jake Shimabukuro (1), Jamiroquai (3), Jazz (3), John Frusciante (1), Juhász Gábor (1), Junkies (1), Juri (1), kanna (1), Kapolcs (3), Kaukázus (1), Kiscsillag (15), Kispál és a Borz (12), Kispál és a Borz; (1), Kiszabadulok (1), klippek (1), koncert (1), koncert; (1), könyv (1), környezetvédelem (2), Korpiklaani (1), Ladánybene 27 (1), Larry Hangman (1), Leæther Strip (1), Lemezbemutató; (1), LGT (2), Look Around (1), Lovasi (1), Lovreck (1), Macy Gray (2), Magyar Dal Napja (1), Majorka (1), Mantra Porno (1), Menta Terasz (1), Metal (3), metal; (1), Metallica (1), Michael Jackson (1), Mike Stern (1), Mitsoura (1), Modern (1), Momu (1), Morcheeba (2), MTV (1), Mute; (1), Művészetek völgye (4), Nagaarum (1), NEO (2), Nine Inch Nails (1), Nyereményjáték; (1), Nyers (1), Palya Bea (2), Pandagod (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Pearl Jam (3), Péterfy Bori (2), Péterfy Bori; (1), Petőfi (3), Pink (1), Placebo (3), Pohoda (1), PoP Ivan (1), progresszív; (1), punk (1), Pvarotti (1), Quimby (5), R.E.M. (2), Radiohead (7), Rádió (1), Recoil (1), Red Hot Chili Peppers (2), Remorse (1), Road (1), Rock (5), Rock; (4), Rocktogon (1), Rod Stewart (1), Rómeó Vérzik (1), Russkaja (2), Santa Diver (1), Scooter; (2), segélykoncert (1), Sex Pistols (2), Siegal, blues (1), Sinéad O’Connor (1), Skatalites (1), Slayer (3), Smrgl (1), Söndörgő (2), Station (1), Stonedirt (1), Suhancos (1), Szakcsi (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Sziget (2), Sziget Fesztivál (20), SZIN (10), Tattoo; (1), Tesstimony (1), The Puzzle (1), thrash metal (1), Tokio Hotel (4), U2 (11), U2; (1), ukulele (1), Van Halen (1), Vashenger (1), Városember (1), Vázsonyi János (1), VOLT feszivál (5), Volt Fesztivál (2), Weezer (1), Wolmother (1), Yonderboi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zenevilag.net (8), Zuboly (1) |
|
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Az lesz! :)
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Jo lenne
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Így tutira ott a helyünk! :D
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
a tokio hotel a legkirájab zene a világon van nekem egy tokio hoteles takarom párnám polom ép egy tokio hoteles polo van rajtam.
Ilyen volt a Tokio Hotel koncert