| |
Ami volt, elmúlt: 2007-03
Sziget 2007
.
2007-ben is lesz Sziget Fesztivál. Az eddigi évekre jellemző volt egy-két nagy név és első vonalbeli sztár. Idén fordulni látszik a trend. A Szigetesek úgy mondják, ez az eddigi legjobb és legszínesebb program. Korábban vitatkoztam volna velük, most viszont nem tudok.
Az idei szenzáció az LGT, ők a veteránok a fellépők között. Látva az Illés együttes sikerét, kicsit sincs rossz érzésem, sőt igazából még azt is meggondolom, hogy megnézzem őket. 2002-es Szigetes fellépésük állítólag remekül sikerült. Végülis, ha jobban belegondolunk, elég ügyesen oldották meg a Fesztivál kibővítését. Más közönséget hoznak ki és még egy nappal tovább is tart.
Jön a Nine Inch Nails. Róluk nyugodtan mondhatjuk, hogy az alter zene úttörői. Azaz inkább Trent Reznor szervezi maga köré különböző formákban a zenekart és mint látjuk (amit nem is gondoltunk volna) még léteznek, sőt még a Szigetre is eljönnek.
Jön még a Chemical Brothers - Hey boy... Lehet megint rekordok forgnak megdőlni? Vagy csak fesztiválozó-paprikázás van és úgyse jönnek. Őket mindenki ismeri. Tuti, hogy szórakozni járó fiatalok többsége már kergette újjával a ritumust feje felett, mikor a DJ berakta legismertebb számukat. Ez nem az a szám, de bemelegítésnek jó lesz.
Jön még: Faithless, (t-online)Pink, azért ez már határeset, Sinéad O’Connor és még sokan mások. Nézd még meg a Sziget oldalát te is, hátha találsz kedvedre valót: http://www.sziget.hu/fesztival/hirek/85709.html
Cimkék: LGT, Sziget Fesztivál szólj hozzá eddigi hozzászólások: 2
Fakezű...
.
Ezt érdemes megnézéni, elég durva. Thanks to Dudi. Jegyezzétek fel a nevét: Jake Shimabukuro!
Cimkék: Jake Shimabukuro, ukulele szólj hozzá eddigi hozzászólások: 4
Elérhetetlen Hiperkarma
.
Egy idje a Hiperkarma szekere nagyob beindult. Ritka koncertjeik alkalmával megtöltik a szórakozóhelyeket. Kétségtelen, hogy idehaza ma ők nyomják az igazi rock & roll-t. A nagy siker mellett érhetetlen, hogy miért zenélnek ilyen ritkán. Állítólag készítik az új lemezt, ennyi idő alatt azonban akár hármat is kiadhattak volna. Hosszú idő után szombaton újra felléptek. Uniós csatlakozásunk örömére más zenekarokkal együtt adtak ingyenes koncertet a Gödörben, aminek köszönhetően a Deák téri metrólejáróig állt a sor. A lelkes tizenévesek megpróbálták a lehetetlent, bejutni az eseményre. Az öregrókák meg inkább elmentek, és ittak egy jót máshol.
Cimkék: Gödör, Hiperkarma, Zenevilag.net szólj hozzá eddigi hozzászólások: 4
Megújult a Zenevilág.net
.
A Zenevilág.net az utóbbi időben elérhetetlen volt. Ennek oka az a belső megújulás, aminek te is éppen szemtanúja vagy. Az új Zenevilág.net célja, hogy egyszerűbb és átláthatóbb struktúrában mutassa továbbra is a megfelelő zenei irányt. Hitvallásunkat kiegészítettük; eddig csak a jó zenékkel foglalkoztunk, mostanra azonban felállt ízlésrendőrségünk is. Ahol kell,
Cimkék: Zenevilag.net szólj hozzá eddigi hozzászólások: 7 |
 |
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Rádió indításához kattints ide!
Véleményed itt mondhatod el: Zenevilág.net Rádió
Tokio Hotel nincs, és nem is lesz!
|
 |
|
 |
|
|
 |
Ami volt, elmúlt: 2012-02, 2012-01, 2011-10, 2011-08, 2011-07, 2011-06, 2011-05, 2011-04, 2011-03, 2011-02, 2011-01, 2010-12, 2010-11, 2010-10, 2010-09, 2010-08, 2010-07, 2010-06, 2010-05, 2010-04, 2010-03, 2010-02, 2010-01, 2009-12, 2009-11, 2009-10, 2009-09, 2009-08, 2009-07, 2009-06, 2009-05, 2009-04, 2009-03, 2009-02, 2009-01, 2008-12, 2008-11, 2008-10, 2008-09, 2008-08, 2008-07, 2008-06, 2008-05, 2008-04, 2008-03, 2008-01, 2007-12, 2007-11, 2007-10, 2007-09, 2007-08, 2007-07, 2007-06, 2007-05, 2007-04, 2007-03 |
 |
|
30Y (8), A-ha (4), A38 (6), ABCD (1), AC/DC (1), Aerosmith (1), Akela (1), Alan Wilder (1), Alanis Morisette (4), Alcohol (1), alterDistrict (1), Alternative (1), Amber Smith (1), Anima Sound System (2), Arch Enemy (1), Arenafest2011 (1), Aurora (1), autentikus cigány zene (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront; (1), Beastie Boys (1), Beatles; (1), Bécs (1), Belmondo (5), Besh o droM (1), Blog (1), Bon Scott (1), Bono (2), Bűvészetek völgye (2), Cain (2), Chemical Brothers (1), Coldplay (3), Colorstar (2), Corelosa (1), Cseh Tamás (1), Csík (2), Csík; (1), Dalriada (1), Dark (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Depeche Mode (3), Depeche Mode; (2), Depresszió (1), Dés András (1), Dream Theater (1), Dresch (2), Editors (2), EQT (2), Erasure (3), Erik Sumo (1), Ezüst-Patak (4), Faithless (1), fényképek (1), Fesztivál; (1), Finishing on Orfu (2), folk (1), Folk-rock (3), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Girls and Mathematics (1), Gödör (8), gödör; (1), Goldfrapp (2), Guano Apes (2), GuilThee (1), hard (1), Hegyalja Fesztivál (25), Hegyalja Fesztivál 2010 (8), Hegyalja Fesztivál 2010; (2), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (1), Hiperkarma (10), Hollywoodoo (1), Honeybeast (1), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), I'm With You (1), Indigo; (1), interjú (1), Irie Maffia (1), Jake Shimabukuro (1), Jamiroquai (3), Jazz (3), John Frusciante (1), Juhász Gábor (1), Junkies (1), Juri (1), kanna (1), Kapolcs (3), Kaukázus (1), Kiscsillag (15), Kispál és a Borz (12), Kispál és a Borz; (1), Kiszabadulok (1), klippek (1), koncert (1), koncert; (1), könyv (1), környezetvédelem (2), Korpiklaani (1), Ladánybene 27 (1), Larry Hangman (1), Leæther Strip (1), Lemezbemutató; (1), LGT (2), Look Around (1), Lovasi (1), Lovreck (1), Macy Gray (2), Magyar Dal Napja (1), Majorka (1), Mantra Porno (1), Menta Terasz (1), Metal (3), metal; (1), Metallica (1), Michael Jackson (1), Mike Stern (1), Mitsoura (1), Modern (1), Momu (1), Morcheeba (2), MTV (1), Mute; (1), Művészetek völgye (4), Nagaarum (1), NEO (2), Nine Inch Nails (1), Nyereményjáték; (1), Nyers (1), Palya Bea (2), Pandagod (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Pearl Jam (3), Péterfy Bori (2), Péterfy Bori; (1), Petőfi (3), Pink (1), Placebo (3), Pohoda (1), PoP Ivan (1), progresszív; (1), punk (1), Pvarotti (1), Quimby (5), R.E.M. (2), Radiohead (7), Rádió (1), Recoil (1), Red Hot Chili Peppers (2), Remorse (1), Road (1), Rock (5), Rock; (4), Rocktogon (1), Rod Stewart (1), Rómeó Vérzik (1), Russkaja (2), Santa Diver (1), Scooter; (2), segélykoncert (1), Sex Pistols (2), Siegal, blues (1), Sinéad O’Connor (1), Skatalites (1), Slayer (3), Smrgl (1), Söndörgő (2), Station (1), Stonedirt (1), Suhancos (1), Szakcsi (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Sziget (2), Sziget Fesztivál (20), SZIN (10), Tattoo; (1), Tesstimony (1), The Puzzle (1), thrash metal (1), Tokio Hotel (4), U2 (11), U2; (1), ukulele (1), Van Halen (1), Vashenger (1), Városember (1), Vázsonyi János (1), VOLT feszivál (5), Volt Fesztivál (2), Weezer (1), Wolmother (1), Yonderboi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zenevilag.net (8), Zuboly (1) |
|
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Az lesz! :)
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Jo lenne
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Így tutira ott a helyünk! :D
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
a tokio hotel a legkirájab zene a világon van nekem egy tokio hoteles takarom párnám polom ép egy tokio hoteles polo van rajtam.
Ilyen volt a Tokio Hotel koncert