Sziget 2007
bandess 2007-03-28 18:38:24.
2007-ben is lesz Sziget Fesztivál. Az eddigi évekre jellemző volt egy-két nagy név és első vonalbeli sztár. Idén fordulni látszik a trend. A Szigetesek úgy mondják, ez az eddigi legjobb és legszínesebb program. Korábban vitatkoztam volna velük, most viszont nem tudok.
Az idei szenzáció az LGT, ők a veteránok a fellépők között. Látva az Illés együttes sikerét, kicsit sincs rossz érzésem, sőt igazából még azt is meggondolom, hogy megnézzem őket. 2002-es Szigetes fellépésük állítólag remekül sikerült. Végülis, ha jobban belegondolunk, elég ügyesen oldották meg a Fesztivál kibővítését. Más közönséget hoznak ki és még egy nappal tovább is tart.
Jön a
Nine Inch Nails. Róluk nyugodtan mondhatjuk, hogy az alter zene úttörői. Azaz inkább Trent Reznor szervezi maga köré különböző formákban a zenekart és mint látjuk (amit nem is gondoltunk volna) még léteznek, sőt még a Szigetre is eljönnek.
Jön még a
Chemical Brothers - Hey boy... Lehet megint rekordok forgnak megdőlni? Vagy csak fesztiválozó-paprikázás van és úgyse jönnek. Őket mindenki ismeri. Tuti, hogy szórakozni járó fiatalok többsége már kergette újjával a ritumust feje felett, mikor a DJ berakta legismertebb számukat. Ez nem az a szám, de bemelegítésnek jó lesz.
Jön még: Faithless, (t-online)Pink, azért ez már határeset,
Sinéad O’Connor és még sokan mások. Nézd még meg a Sziget oldalát te is, hátha találsz kedvedre valót:
http://www.sziget.hu/fesztival/hirek/85709.html
Cimkék: LGT, Sziget Fesztivál eddigi hozzászólások: 2
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Rádió indításához kattints ide!
Véleményed itt mondhatod el: Zenevilág.net Rádió
Tokio Hotel nincs, és nem is lesz!
Dürer Kert - 2012-05-25 I. Vegyes Feszt
Beregszászi amfiteátrum - 2012-05-26 MegaRock fesztivál a Tankcsapdával
Gúta - Hajdumalom, Révkomárom - 2012-06-14 Zsííír Fesztivál
Tokaj-Rakamaz - 2012-07-18 Hegyalja Fesztivál 2012
Ami volt, elmúlt:2012-05 , 2012-04 , 2012-03 , 2012-02 , 2012-01 , 2011-10 , 2011-08 , 2011-07 , 2011-06 , 2011-05 , 2011-04 , 2011-03 , 2011-02 , 2011-01 , 2010-12 , 2010-11 , 2010-10 , 2010-09 , 2010-08 , 2010-07 , 2010-06 , 2010-05 , 2010-04 , 2010-03 , 2010-02 , 2010-01 , 2009-12 , 2009-11 , 2009-10 , 2009-09 , 2009-08 , 2009-07 , 2009-06 , 2009-05 , 2009-04 , 2009-03 , 2009-02 , 2009-01 , 2008-12 , 2008-11 , 2008-10 , 2008-09 , 2008-08 , 2008-07 , 2008-06 , 2008-05 , 2008-04 , 2008-03 , 2008-01 , 2007-12 , 2007-11 , 2007-10 , 2007-09 , 2007-08 , 2007-07 , 2007-06 , 2007-05 , 2007-04 , 2007-03
(1), Éjfény (1), Just Four (1), 30Y (8), A-ha (4), A38 (6), ABCD (1), AC/DC (1), Ad Astra (1), Aerosmith (1), Aftermath (1), Age of Nemesis (2), Agregator (1), Akela (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (1), Alanis Morisette (4), Alcohol (3), Alexa (1), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (1), Amber Smith (1), Anima Sound System (2), Arch Enemy (2), Arenafest2011 (1), Aurora (2), autentikus cigány zene (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (2), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront; (1), Beastie Boys (1), Beatles; (1), Bécs (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Besh o droM (1), Beyond; (2), Black (1), Black Sun (1), Blog (1), Bon Scott (1), Bono (2), bugZ; (1), Bűvészetek völgye (2), Cadaveres (1), Cain (2), Casketgarden; (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (1), Coldplay (3), Colorstar (2), Corelosa (1), CORELOSA; (1), Crazy Mama (1), Crossholder (3), Cseh Tamás (1), Csík (3), Csík; (1), Dalriada (2), Danko Jones (2), Dark (2), Dave Lombardo (1), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), death (1), Depeche Mode (3), Depeche Mode; (2), Depresszió (2), Dés András (1), Dharma (1), Dream Theater (1), Dresch (2), Eclipse of the Sun (1), Editors (2), EGO (2), EGO Project (2), Emerge (1), EQT (2), Erasure (3), Erik Sumo (1), Exodus (2), Ezüst-Patak (8), Faithless (1), Falka (1), Felpörögve (1), Felpörögve; (1), fényképek (1), Festival (1), Fesztivál (4), Fesztivál; (1), Fezen (3), Fezen 2012 (3), Finishing on Orfu (2), folk (2), Folk-rock (4), FRIDAY (3), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Girls and Mathematics (1), gitáros (1), Gödör (8), gödör; (1), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Guano Apes (2), GuilThee (3), Gutai Rock Fesztivál (1), Hammerworld (1), hard (1), Hegyalja Fesztivál (36), Hegyalja Fesztivál 2010 (8), Hegyalja Fesztivál 2010; (2), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (11), Hiperkarma (10), Hollywoodoo (1), Honeybeast (1), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), I'm With You (1), I. Vegyes Feszt (1), Indigo; (1), interjú (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (1), Jake Shimabukuro (1), Jamiroquai (3), Jazz (3), John Frusciante (1), Jorn Lande (1), Juhász Gábor (1), Junkies (1), Juri (1), kanna (1), Kapolcs (3), Kaukázus (1), Kerry King (1), Kiscsillag (16), Kispál és a Borz (12), Kispál és a Borz; (1), Kiszabadulok (1), klippek (1), koncert (4), koncert; (1), könyv (1), környezetvédelem (2), Korpiklaani (2), Kurt Cobain (1), Ladánybene 27 (1), Larry Hangman (1), Leæther Strip (1), lemezbemutató (1), Lemezbemutató; (1), LGT (2), Look Around (1), Lovasi (2), Lovreck (1), Machine Head (2), Macy Gray (2), MAGNA CUM LAUDE (1), Magyar Dal Napja (1), Majorka (1), Management (1), Mantra Porno (1), MegaRock (1), Menta Terasz (1), Metal (10), metal; (5), Metallica (1), Michael Jackson (1), Mike Stern (1), Mitsoura (1), Modern (1), Momu (1), Monte-Carlo (1), Morcheeba (2), Morgon (1), Motiva; (1), Motoros találkozó; (1), MTV (1), Music Hall (1), Mute; (1), Művészetek völgye (4), Mytra (1), Nadir (1), Nagaarum (1), Nail Records (1), NEO (2), Nevergreen (1), Nigromantia (1), Nine Inch Nails (1), Noa Rock (1), NomenEstOmen (1), nyereményjáték (1), Nyereményjáték; (1), Nyers (1), olasz (1), Omen (1), Palya Bea (2), Pandagod (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Pearl Jam (3), Pecsa (1), Péterfy Bori (2), Péterfy Bori; (2), Petőfi (3), Pink (1), Placebo (3), Pohoda (1), PoP Ivan (1), progresszív (1), progresszív; (1), punk (2), Puszta ököllel (1), Pvarotti (1), Quimby (5), R.E.M. (2), Radiohead (7), Rádió (1), Recoil (1), Red Hot Chili Peppers (2), Remorse (1), Road (5), Rock (10), Rock Club 25 (3), Rock Napja (1), Rock; (4), Rockélet; (1), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (1), Rocktogon (1), Rod Stewart (1), Rolls Frakció (2), Roxxy Rockfeszt (1), Rómeó Vérzik (2), Russkaja (2), Santa Diver (1), Scerra (1), Scooter; (2), segélykoncert (1), SepoQ (1), Sepultura (2), Sex Action (1), Sex Pistols (2), Siegal, blues (1), Sinéad O’Connor (1), Skatalites (1), Slash (1), Slayer (4), Smrgl (1), Solidmen (1), Sonata Arctica; (1), Söndörgő (2), Station (1), Steroid (1), Stonedirt (2), Suhancos (1), Suicide Rockers (2), Symbols (1), Symphonium (1), Sz.A.R. (1), Sz.A.R. Fesztivál (1), Szakcsi (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Sziget (2), Sziget Fesztivál (20), SZIN (10), Tankard (1), Tankcsapda (3), Tarcsai Ádám (2), Tattoo; (1), Tesstimony (1), Testament; (1), The Morning Star (1), The Puzzle (1), thrash (4), thrash metal (3), thrash metal; (1), Time To Rise (1), Tokio Hotel (4), Toscrew (1), Tribute (1), turné (1), turné; (1), Tűzmadár (2), Twister (2), U2 (11), U2; (1), ukulele (1), Up The Irons (1), Van Halen (1), Vashenger (1), Városember (1), Vázsonyi János (1), Venenation (2), Vesztegzár (1), videó; (1), Virrasztók (1), VOLT feszivál (5), Volt Fesztivál (2), Watch My Dying (2), Weezer (1), Wolmother (1), Yonderboi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zenevilag.net (8), Zsííír Fesztivál (1), Zuboly (1), Zúzda (1)
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral