2009-es év egyik nagy felfedezése a Smrgl. Kedves barátaimmal jutottam el a Rézmál kávézóba, ahol a barátaikból álló Smrgl játszott. Előzetesként azt hallottam róluk, hogy ezidáig kevés koncertet tudtak rendesen végig csinálni, mivel punk zenekarhoz híven gyakran a kezdésre már sikerül jó rendesen benyomni. Ebből a szempontból kivételes koncerten voltam, mert itt a zenekar deklarált szándéka volt, hogy józanságuk megtartása mellett csinálják végig a showt. És kétségtelen jó kis show volt.
A zene leginkább egy sulizenekarra hasonlít. Pár riffes gitár, rendesen kísérő basszus, kő-kemény és profi ritmust hozó dobos. Az énekes pedig maga a karizmatikus sztár. Ezzel a felállással olyan érzésem van, hogy minden rendben van, összeállnak a számok, de a "kellő" komolytalanság miatt azért inkább egy vicc a Smrgl de, abból is a jobbfajta. Szerintem ez egy punk zenekar esetében egyébként kifejezetten előnyös. Nem gondolják, hogy zenéjükkel megváltják a világot és ezt szemmel láthatóan a közönség se gondolta.
A rajongók zöme barátokból, ismerősökből állt. Ennek megfelelően végig zamatos őrjöngés jellemezte a hangulatot. A szövegeket a beavatottak kívülről tudták, amit egyébként nehezen lehetett érteni. Egy azonban komolyan magával ragadott. "...kapcsold ki a csiszológépet...". Nehéz leírni a szám hangulatát (pontos címét nem ismerem a számnak). Ezért mindenképp érdemes elmenni egy koncertre, mert a Csiszológép egy frankó sláger, élőben kell hallgatni. Van benne dinamika, lassú és gyors. Közbe jó kis alapot hoznak össze a hangszerek és punkra jellemző vagdalkozó ritmussal. Külön kiemelném még a Depeche Mode feldolgozásukat. Elsőre azt gondoltam, na végre egy kurva jó szám, aztán rájöttem ez feldolgozás, de annak is kurva jó!
Nem mondom, hogy minden koncertjükön az első sorban fogok ezentúl csápolni, de jó látni, hogy a civil életben egyébként normális életnek örvendő 30-asok hogyan teljesítik ki önmagukat és törnek ki a hétköznapok korlátaiból.
Cimkék: Smrgl
eddigi hozzászólások: 0
Ki vagy?
Mondd!
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral