Nyolcadik budapesti fellépését ünnepelte a lassan három évtizedes múlttal bíró, és azóta töretlenül népszerű Depeche Mode. A nyolcból számomra ez volt az ötödik hazai koncertjük, így szubjektív összegzés következik, hogy mi történt június 23-án este, a Népstadionban.

Prológ

Az első Depeche Mode koncertre majdnem öt évet kellett várnom. Amikorra úgy igazán megismertem ezt az angol bandát, már túl voltak a legendás '88-as Budapest Sportcsarnokos duplázáson, a World Violation Tour-ból pedig - sajnos - mi, magyarok maradtunk ki.

'93 nyara, MTK Stadion az első és máig meghatározó "módos" koncertélményem - egy akkor éppen rock-klisékkel kacérkodó Depeche Mode-dal a színpadon.

A '98-as, a trióvá zsugorodott csapatot - főként Dave Gahan-t - megtisztító visszatérést Bécsben néztem meg. Aztán jött 2001, ismét Budapesten, majd 2006, két magyarországi Depeche Mode koncertet is hozva - egy éven belül.

Leláncolva az éjszakában

Talán a mostani fellépést előzte meg a legnagyobb várakozás a sajtó és a rajongók részéről is, hiszen egy komoly műtéten átesett Dave Gahan-t vártunk vissza a színpadra.

Bárcsak mindenki így térne vissza egy daganatos betegségből, mint ahogyan a Depeche Mode showman tette! Úgy látszik, nem hiába kapta az énekes korábban a "Macska" becenevet egy drog-terápiás csoportban.

A Népstadion este fél 9-re lassan megtelni látszott, és a "Macska" az In Chains hangjaira - nem sokkal 9 után - végre bekúszott az Anton Corbijn által megálmodott színpadra. A hangja, a gesztusai, a mosolya, a mozgása mind-mind azt mutatták, hogy nincs nagy baj, vagy ha volt is, igyekszik ebből a közönségét kizárni. Ma este csak a legjobbat kapjuk. Hiába no, a profizmus...

A Wrong, majd a Hole To Feed után az Univerzumon kívül eső dalok következtek. Öt fontos dal az 1986 és 2005 közötti időszakból, köztük egy rég nem játszott kedvenc, a Fly On The Windscreen.

Majd Martin pillanatai: két ballada, a gyönyör és a fájdalom jegyében. Dave is hozzájárult egy dal erejéig a lírai hangulathoz (Come Back), aztán az aktuális kislemez, a Peace érkezett - egyre hevesebben zuhogó esővel karöltve.

Még jó, hogy az igazán zúzós slágerek - mint például az I Feel You, az Enjoy The Silence vagy a Never Let Me Down Again - csak ezután jöttek, így a közönség végig kitartott, sőt még a szélfútta búzatáblát idéző, 20 éve megunhatatlan karlengetés is megvolt - ahogy az egy Depeche Mode koncerten illik.

Az együttes érezte, hogy ebben a mostoha időben nem illik sokat várakoztatni a rajongókat, így rövid szünet után visszatértek a fináléra. A Master And Servant kicsit karaokesra sikeredett, a Strangelove kivetítéséből is csak a cenzúrázott változatot kaptuk, de mégis nagy volt az öröm.

És a végén lehetett még egyet "Reach out, touch faith"-ezni is. A zárószám a Waiting For The Night lecsupaszított változata volt, Dave és Martin duettjeként. Torokszorítóan szép pillanat, amire az esőcseppek halk pergése - ha lehet - még jobban rásegített. "And here in the still all that you feel is tranquillity..." Tökéletes búcsú.

Epilóg

Összegezve a június 23-a estét, egy jó Depeche Mode koncertet láthatott, hallhatott a közönség, és azt hiszem, a banda is elégedetten távozhatott Budapestről, hogy aztán tovább utaztassa "univerzumát", amivel január 11-én a Sportarénában vendégeskednek majd ismét nálunk.

Š Janurik János