Tini lányok és fiúk már nagyon várják a Tokio Hotel koncertjét, amit a Zenevilág.net Budapest legbénább kulturális eseményének tart. Szóval, igen, április 10-én eljönnek hozzánk és bizonyára az összes EMOst örületbe fogják kergetni.
No de mi ez az egész? A Tokio Hotel nem más, mint egy hagyományos termék, amit a boltok polcain is meg lehet vásárloni. Befektetői körök nézték a különböző ötletek üzleti terveit és úgy látták, hm, ezen lehet keresni egy csomót. Bepalizzuk az összes teenagert és nyert ügyünk van. Kiállítunk a színpadra pár suhancot, akik esetleg még zenélni is tudnak és jól bereklámozzuk őket, majd divatot csinálunk. Legyen mondjuk fekete. Igen, ez jó szín. Legyen fekete a ruhájuk, a hajuk, legyenek ők a mai "pánkok". Jó lenne gitár is nekik (elvégre a New Kids On The Block időszaka már lejárt) és mondjuk legyen kemény és érzelemes is egyben. Nos, a Tokio Hotel valami ilyesmi. Mű és eröltetett az egész. Szegény EMOs rajongók, majd ha kicsit nagyobbak lesznek és visszatekintenek fiatalságukra, biztos a fejüket fogják majd,
Addig is, csak akkor menj el a Koncertre ha te is béna EMOs vagy.
Cimkék: Tokio Hotel
eddigi hozzászólások: 271
Ki vagy?
Mondd!
k.kira - 2011-11-01 10:50:23
mikor koncertozik a tokio hotel. ki jatszik hangszerek arrafele lany
k.kira - 2011-08-04 11:54:11
a tokio hotel mostanaban tenyleg nagyon megvaltozott tom olyan furcsa rovid hajjal nem all jol neki nekem bill es az egesz zenekar ugy tetszett ahogy volt nem kellet volna igy megvalltozniuk. amugy szeretem oket. ti mit szoltok ehhez
XD.mitmondjak szeretem a th't naa.:).nincsbajom veluk.eztaz oldalt meg nemkellene mukodtetni.a tokio hotelt nem utalni hanem szeretni kell.!
anyádvagyok - 2011-07-24 01:44:57
mi a pöcsöm ez :"D úristen. ezért tart itt ez az ország, mert nem képes nyitni az újdonságok felé... a TH már rég nem az, akinek anno megismerhettük ?ket. csak tessék rájukkeresni mostanában, Japántól kezdve dél-Amerikáig híresek.. amúgy meg.. szeretem ?ket, de azt kell, hogy mondjam, hogy néhány fan legalább annyira szánalmas mint az utálók..
k. kira - 2011-06-14 19:29:26
en imadom a tokio hotelt. es ha lenne 1 kivansagom az lenne hogy talalkozzak veluk. ti hogy vagytok ezzel irjatok itt.
kuwwaanyatok - 2011-05-31 20:30:26
nemertitek marmeg hogy olyan szo nincs a vilagon (aminek ertelme is van),hogy emoS csakolyan hogy mondjuk sima EMO.imadom a TH-t haggyad beken.mert megkapod.szetbaszom a pofad.:@ :DD
th.baby.97.89 - 2011-05-22 16:19:24
jaj istenem... békén lehetne már hagyni a TH-t is végre! nem hiszem h bárkinek is jól esne ha most elkezdeném b***tatni a kedvenc énekesét/együttesét. és a számomra az eléggé felfoghatatlan h hogy nem lehet felfogni az h a TH NEM EMO együttes!!! ezt téll olyan nehéz megérteni, vagy csak azok ennyire elmeroggyantak akik azt mondják mert nem bírják megérteni... :S na mind1... am meg azt is elmondanám még gyorsan, hogy az emo-k nem szokták vágdosni magukat csak max nagyon kevesen. am meg azt a depisek csinálják! ha van olyan TH fan aki fel akar venni vegyen fel nyugottan. a címem : th.baby.97.89@gmail.com
k kira - 2011-05-19 20:29:32
már bocs de ne nevezz hulye libanak jo. en a legjobb baratnomtol hallotam es o se hulye liba a rokonaitol hallotta. es mond mikor jonnek magyarorszagr. egyepkent nem magyar vagyok. irj hahaha
ellykeh - 2011-05-13 18:22:51
anyád az agyrákos hülye liba
K.KYRA - 2011-04-30 06:53:52
EN OSZINTEN OTTAZ OLDALON LEJEBB TINAVAL ERTEK EGYEK.
TOM TENYLEG AGYRAKOS? IRJ
b.k. - 2011-04-30 06:50:48
EZT FIGYELD;
A TOKIO HOTEL SZAR BUZI HUJE BAROM ORULTEN ROSSZAK DE NEKEM A KEDVENCEIM UGY HOGY HA NEM TETSZIK A TH AKKOR LEGALAB ANNYIT HOGY NE CSUFOLJATOK THANK YOU.
a th egy kalap sz@r . komolyan mondom, ennél a győzike is jobb!
az emo kb. ennyi: uuuu fövággtam az elyemet uddefacca
jah és üdvözlet minden EMO-s picsának!
th.baby.97.89 - 2011-03-25 14:01:45
de egy nagy ****ság ez az egész! meg lehet érteni ha valaki nem szereti a TH-t de ettöl még nem kell nyilvánosan ENNYIRE utálni! és csak hogy felvilágositsak mindenkit: a TH egy pop-rock együttes nem emo együttes! de ha valakinek valami baja van akk elmondhatom neki a TH-bol az összes srácnak a sílusát! :@ TH4ever<3
Paraszt - 2011-03-25 11:40:25
Fúj TH :D
Myrdinnbácsi - 2011-03-06 12:40:41
Jah és még valami: Az "énekes" (értsd: magas hangon vinnyogó herélt tinó) tutira buzi és a seggébe turkál a "tezsvíre". Én vigyáznék a helyetekben.... A végén még összedől a nagy férfiideál képe (Te jó ég ez FÉRFI? ez egy buzi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! .... )
Na, üdvözletemet küldöm minden kis hisztis picsának. Halgassatok Metallicát. Azt érdemes. ;)
Myrdinnbácsi - 2011-03-06 12:37:20
a TH egy szar. Értem? :D
- 2011-02-28 23:21:12
Nyomorult az aki mondja.Remélem egyszer valaki szétrúgja a hátsódat.Nem tudom,hogy mit csinálnál ha egyszer össze találkoznál egy csomó th rajongóval szerintem behúznád a farkad és futnál mint a nyúl csak,hogy mentsd az életed.
Tokio Hotel auf der King - 2011-01-01 11:15:09
Tokio Hotel sind nicht emos!Ich habe gefragt, eine Menge über sie, aber nur weil sie neidisch sind! Dies ist zu akzeptieren!!!
Na Rohr
Tokio Hotel auf der King - 2010-12-31 08:33:48
Who the fuck this shit schrieb eine Menge???
Tina - 2010-04-24 00:01:14
őszintén, ki a jó édes anyád, aki világra hozott egy ilyen nyomorékot, kérdezte a véleményedet?? Komolyan mondom, szüleid büszkék lehetnek rád, mentek volna inkább sétálni, minthogy téged hoznak össze. Most már komolyan elegem van, az ilyen undorító férgekből. Én is kezdjem el, mindenféle szarnak, és szemétnek elmondani a Playboyt, mert utálom?? Ugyan kérlek, nem süllyedek le az olyanok szintjére, mint amilyen a te fajtád. És jó lenne ha nem anyáznál itt, mert álnéven, és neten keresztül mindenkinek nagy a pofája, de lehet élőben, már nem lenne akkorra. Ja igen és ha már káromkodsz kicsi csillagom, tanulj már meg helyesen írni! Szellemi szint megint nulla, ahogy látom. -_-"
Rammboo3 - 2010-04-15 21:11:45
Egyébként milyen szó az,hogy XARABB?szarabb akart az lenni?Ha fikázni tudtok,tanuljatok meg írni is.....
:-(
Rammboo3 - 2010-04-15 21:08:55
Hát én nem vagyok béna Emos.
És mikor koncerteztek már itt.1000 éve.
És jóó a Tokio Hotel,nem tudom mit fujjogjátok.
Majd ha ti külömbek vagytok,akkor lehet magyarázni.Kinyalhat akinek nem tetszik(és ez az én dumám playboy baby).Buzi meg kurva?
De primitív.Kár,hogy magatokból indultok ki emberek.:-/Háát van ez így.Na mindegy.Csak röhögök az ilyen retkes anti fanokon.Ha nem szereted,ne hallgasd.Ennyi.
PlayBoy Baby - 2010-04-03 15:14:55
ENNEL XARABB ZENEKART ELETEMBEN NEM HALLOTAM! AKI EZEKETE BIRJA AZ VAGY BUZI VAGY KURVA! EN HA MEG LATNAM OKET SZET HANYNAM A KIS GECIKNEK A FEJET!
ES MINDEN KIS TAKNYOS KOLYOK AKI MEG VESSZI EZEKNEK A CDJUKET NYALJON KI!
FFFFFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUUUUJJJJJJJJJJJJJJJJ TTTTTTTTTTHHHHHHHHHHHHHHH!!! MINDENKINEK KURVA ANYABA BUJON VISSZA AKI SZERETI!~FUJ TH!
Tina - 2010-02-20 02:14:51
jesszusom! "akivagyok" Te még leragadtál ezen a szinten? komolyan továbbléphetnél már ezen. 2006-ban még úgy ahogy elviselhető volt ha ezt mondogatták folyton, na de azóta már eltelt 4 év! lépjünk már túl rajta emberek! komolyan! ne legyetek már ennyire szánalmasak és fogyatékosak! nekem is kedvem lenne a sok rockert vagy a sok diszkóst megverni, vagy minden sz.@rnak elhordani de mégse teszem! INTELIGENCIA emberek! I-N-T-E-L-I-G-E-N-C-I-A!!
Gaby - 2010-02-19 13:07:39
NAGY CSABA gratulálok! =D
akivagyok - 2010-02-18 11:39:50
Nos nézzük csak! A th-nál csak jobb zenék vannak! A cikkben nem esett erről szó de az egész stilusukat ossze lopkodták! Innét is egy kicsit onnét is egy kicsit! A fanok be nyögéseiből ki tünik hogy az átlag életkor 13-15 év annál idössebbek nem igazán szeretik vagy ha igen ritka mint a fehér holló! Fúú Teltházas koncerteket adnak, és ettól híresek! hát igen a koncerteket úgy kezdik hogy tízig tart mert a nézőknek fel lötték a pizsomát! Hogy az Anti ths oldalak gusztustalanok? Hát sokkal gusztustalanabb oldalnak minősültek a Th fan oldalak ahol ikerszexről írnak olyan lányok akik még azt se tudják mi az a szex! Különben is két fajta ember él a földön a normálisak és akik Szeretik a Th-t! Az a baj hogy nem lehet őket verni mert nem tudhatjuk hogy melyik fiú és melyik lány!
-.-" - 2010-02-12 01:53:35
talán először mindenki szerezze be azt az alapvető dolgot, amit észnek neveznek. bár sok reményt ne fűzzetek hozzá, aki eddig nem rendelkezett vele, nem hiszem hogy ezután fog XD
a Tokio Hotelről meg le lehet szállni..fogyatékos banda -.-"
-.-" - 2010-02-12 01:51:56
íme a magyar értelem! kedves XD! rád főleg büszke vagyokXD valamint arra is, hogy mind a ketten magyar állampolgárnak mondhatjuk magunkat -.-" mit vétett ez az ország, hogy ilyen agyatlan és szánalmas emberek lakják!? nem is csoda hogy itt tart az ország ahol...XD
Miért nem lehet elfogadni h vannak ilyenek is meg olyanok is????
Lehet utálni és szeretni is.Nem mindegy???
Külömben meg ha utálod ne foglalokozz vele ennyit.Egyszerűen guszustalan ami az anti TH-s oldalakon megy!!!! És mi ez a szöveg h:Addig is, csak akkor menj el a Koncertre ha te is béna EMOs vagy???? Hmm???? Jó tudod mit tele van a világ béna emo-sokkal de akkor is szeretjük a TH-t.Amúgy meg nem KELL emo-snak lenned attól még h szereted a TH-t.Egyátalán ember aki ilyen oldalakat csinál???Mert sztem nem. 1THfan
xy - 2010-01-19 21:44:04
ekkora szar csapatot nem hordot a fold
NAGY CSABA {EMO BOY} - 2010-01-19 15:45:25
A TOKIO HOTEL A MESTEREM! MINDENKI TISZTELJE ŐKET MERT AKI NEM AZT MEGÖLÖM!
EMO BOY - 2010-01-19 15:41:44
TH-SAK KIRÁLYOK VAGYTOK A SOK BUZIT AKI UTÁLJÁK A TOKIO HOTELT AZT SZARJÁTOK LE TI VAGYTOK A KIRÁLYOK!
NAGY CSABA - 2010-01-19 07:18:55
AKI UTÁLJA A TOKIO HOTELT AZ A VILÁG LEG NAGYOBB BARMA,BUZIA,ÉS A LEGNAGYOBB SEGFEJ,ROHADÉK.TH A KIRÁLY.
TOKIO FAN
NAGY CSABA - 2010-01-19 07:15:56
BILL,TOM,GEORG,GUSTAV KIRÁLYOK VAGYTOK
Phantomrider - 2010-01-13 01:50:12
OMFG!!!! Oo
nem mondjátok komolyan, hogy még mindig itt tartunk, hogy néhányan nem képesek elfogadni hogy van Tokio Hotel és nem kevesen szeretik őket? Oo Régen jártam itt, de azt hittem azóta kinőttük ezt a baromságot. Hát úgy látszik megint sokat vártam a magyaroktól/emberektől. Nem értem mit kell itt sz@rakodni, meg néhánynak vernie magát. Komolyan mondom, mi a f@szt kell ezen fennakadni? És lassan 4 éve! Nem érzitek úgy, hogy tökre elmebajos ez az egész huzavona? Van aki Depeche Mode-t szereti, van aki a Linkin Parkot, van aki Basshuntert és vannak akik a Tokio Hotelt. Remélem nem mondtam új dolgot kedves emberek! Igen, döbbenjetek rá, hogy mindenki MÁST szeret! (Most gyorsan menj fel msn-re és mond el a hozzád hasonló nyomorék barátodnak hogy mit olvastál. Majd közösen lehet fel tudjátok dolgozni, ezt a traumát.)
Most komolyan, magyarázza már meg nekem valaki, hogy mi értelme van ennek az egész "anti" szarságnak? Nem értem, a többi bandával kapcs. miért nincsenek "anti nyomorékok"?
Na mindegy, én csak annyit mondanék a rajongóknak, hogy ne foglalkozzatok azokkal akik, - sajnos még embrió korban - megálltak a fejlődésben. Ilyenek az emberek, főleg a magyarok! Hoho!! Az aztán szeret kötözködni, és belepofázni a másik dolgába! Totál felesleg akármit mondani. Nem fogják megérteni, és én már lassan ott tartok hogy nem is várom el hogy felfogják. Sajnos úgy tűnik, ez túl nagy kérés.
Élvezzétek a Tokio Hotel új albumát, menjetek a koncertekre és fel se vegyétek ezeket az "értelmiségnek" nevezett valamiket. (talán emberek? nnneeemm..ahhoz nincs meg, a megfelelő értelmi szint. sorry)
sz. - 2010-01-11 20:41:21
antik!!!
Az fel sem merül bennetek hogy mi lehet a dal mögött????
Hogy mégis miről énekelnek???
Arról énekelnek ami egy tini életében előfordul(hat):szerelem,szakítás,bánat,vidámság,jókedv.Ez szinte mindenkinek az életébe előfordul.
Vagy a tiétekébe nem???
És nem lehetnétek toleránsabbak???
Ti se örülnétek ha azért utálnának mert szereted ez meg azt.Sokkal jobb lenne a világ ha mindenki toleráns lenne.Melegek.ÉS????
Lányosak.ÉS??? Ők ilyenek.Ettől TH a TH.Ezért az ami.Ezt gondoljátok végig. 1 THfan
sz. - 2010-01-11 20:33:56
Oké.Világos.
És mi van ha melegek???
És mi van ha emosok??? KI A BÜDÖS FRANCOT ÉRDEKEL HOGY ILYENEK MEG OLYANOK????
ATTÓL MÉG HOGY HÍRESEK NEM LEHETNEK TÖKÉLETESEK!!!! VILÁGOS???
de tudod mit??? Mondjuk hogy aTH szar.DE AKKOR GYEREKI TE 75.000 EMBER ELÉ ÉS CSINÁLD MEG JOBBAN A PRODUKCIÓT!!!NA MAJD AKKOR POFFÁZZÁL HA BEKERÜLTÉL A TOP 10-ES LISTÁBA!!!!!!!!!
1 TH fan
- 2010-01-10 09:05:11
nem tudjátok hol lehet naptárt kapni mert rendelni nem akarok hanem személyesen ha vki tud boltot akk írjon
erika - 2010-01-10 09:03:25
én azt nem értem ha nem szereted a tokio hotelt akk miért jössz fel erre az oldalra?
Szar - 2010-01-05 12:47:27
Szar egy zenekar ez én mondom.
biilllllllllllll - 2010-01-01 17:46:02
a jo kurva anyádat!a tokio hotel a legjobb és aki ijet mond az bassza meg!
viki - 2010-01-01 17:43:34
a lofaszt bazdmeg a tokio hotel a legjobbbb!
- 2009-12-28 15:48:02
Betty - 2009-12-28 00:05:06
TOKIO HOTEL FÜR IMMER<3
ŐK A LEGJOBBAK ÉS AZOK IS MARADNAK(:
A LEGKIRÁLYABB BANDA AZ EGÉSZ VILÁGON ÉS AZOK IS MARADNAK!!
TOKIO HOTEL ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN!!!!!
JA ÉS LESZAROM A KÖCSÖG ANTIK VÉLEMÉNYÉT NEM ÉRDEKEL H KI MIT GONDOL RÓLUK AZ A LÉNYEG H ÉN SZERETEM ŐKET ÉS MÁS VÉLEMÉNYE PEDIG NEM ÉRDEKEL!!!!!
DE PERSZE VANNAK RENDES ANTI TH-SOK AKIK NEM SZÓLNAK SEMMIT ÉS ÚGY CSINÁLNAK MINTHA NEM IS LENÉNEK ŐKET TISZTELEM(:
DE AZOKAT AKIK LESZOKJÁK ŐKET AZOK MEG BEKAPHATJÁK!!!!!!!
TOKIO HOTEL FÜR IMMER:D
ÖRÖKKÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!
Muabid - 2009-12-10 20:15:58
sztem ez a japán panzió elég gagyi föleg hogy aki a legtöbbet kornyikál az meg trafó lehet mert 50 csaj közül a 38.lett
ez után is tudc olvasni
Eli - 2009-12-10 12:48:09
"csak akkor menj el a koncertre, ha te is béna EMO-s vagy"? Miféle manipulálás ez?! Én nem vagyok EMO-s, mégis ott voltam a koncerten!!!!!!;P aki meg ien faszságokat ír, az leszophat keresztbe!
Linda - 2009-12-06 17:14:51
Sztem a TH srácai egyátalán nem olyanok mint a lányok. Naon is fiusak és egyátalán nem béna a banda aki ilyet ir az csak irigykedik a sikerük miatt.........ennnyi!!!
Tina - 2009-11-10 21:44:02
Komolyan innen a hozzászólok közül,( értem azokra akik megint voltak olyan qurva kedvesek és beleugattak abba, hogy ki mit szeret), komolyan mondom már csak az hiányzik hogy egy két plázapicsa is megjelenjen és elkezdjen nyafogni, hogy a TH ilyen meg olyan lányos! Már csak ez hiányzik és teljes lesz az állatkert! Amúgy meg ne húzzátok fel magatokat, a sok értelmi fogyatékos "hozzászólásain" teljesen értelmetlen, mert ha elmutogatnátok se értenék meg hogy semmi köze senkinek ahhoz hogy ki mit hallgat vagy szeret. Ahhoz már szükség lenne diplomára.
Én vagyok bmeg kilennék? XD - 2009-11-01 14:51:30
Mondjak? Mitmondjak??
Nem buzi nincs olyan hogy emos. Na máááár.xD
Gina, igazad wan. Haggyatokmá minket békén a picsába oszt csá.xD
linkin - 2009-10-31 17:16:59
tokio hotel egy buzi zenekar és emosok
- - 2009-10-11 15:35:03
"Bepalizzuk az összes teenagert és nyert ügyünk van." - ezért a mondatért pofáztok itt seggfejek
Gina - 2009-10-11 12:25:01
Nem értem mért kell ezen vitázni!!!!!
Ha valaki nem szereti a TH-t az haggya békén a TH-fanokat!!!
Most minek kell velünk foglalkozni ha egyszer nem szeretitek őket??
Én csak ezt nem értem.
Ha nem szereted ne foglalkozz vele ésh hagy minket TH-sokat élni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Dorcsyka - 2009-09-10 18:32:56
Tom und Bill Kaulitz ich liebe euch!!!!Kapja be az, aki nem szereti.!!!Ja és ne írjatok,ha még egy zenéjüket sem hallottátok v. egyáltalán ismeritek e őket?!Amúgy meg nem EMO-sok.!!!!
Dorcsy - 2009-09-10 18:27:16
Akinek nem teccik legyen kussba,igenis cukik és jól énekelnek!!!!
anyátokat - 2009-09-03 19:31:22
mekkora köcsögök vagytok mért kell fikázni th-t ti se ismeritek őket személyesen és igenis tehetségesek szal akinek nem tetszik az maradjon kussba ne szitkolodjon ti sokkal szarabbak vagytok mint ők szal kuss!!!!!!!!!!!!!! örülhetnétek ha titeket is így körülvennének a lányok mint őket
Valaki. - 2009-09-03 12:21:52
Ez nem egy TH-s fan oldal. Erre a cikk is bizonyíték. Ne hívj antinak jól van? Én ilyen erővel leemozlak, jó? Különben meg, hidd el, a TH káros. Ha valaki meghalna egy csapat ilyen emberért, hát, azt sajnálom, hogy idáig jutott. Nagyban imádod őket, de nem is tudnak rólad, na ez a szánalmas.
Th(L) - 2009-09-02 21:29:39
Nekem van olyan ismerősöm aki pasi és imádja a th-t és nem buzi:)Amúgy a Th nem lányos:P Vannak szerkizett képek és az ilyen hülye antik elhiszik hogy igazi:D Hidd el nem a th káros,hanem az hogy téged hallgatlak:D Nem foglalkoztat a th téged mégis itt vagy különös.. Bill und Tom Kaulitz Ich Liebe Dich!!!!!!!!!Th a király!!!!!
Th(L) - 2009-09-02 21:20:36
Talpra Ths, hív a Syma,
Itt az idő, gyűlj koncira
Fanok legyünk vagy antisok?
Ez a kérdés válasszatok
A Kaulitzok főtérére
Esküszünk
Esküszünk,hogy továbbra is fanok leszünk
A Th név mindig szép lesz
Régi méltó nagy híréhez
Mit rákentek az antisok,
Lemossuk a gyalázatot
A Kaulitzok főtérére
Esküszünk
Esküszünk, hogy továbbra is fanok leszünk
Elpártolni tőlük soha nem fogok
Anti Thsok erről ne is álmodjatok
Nektek drágább rongy életetek
Mint nekünk a Th szeretete
A Kaulitzok főtérére
Esküszünk
Esküszünk, hogy továbbra is fanok leszünk
Fényesebbek a Kaulitzok a Holdnál
Mevédjük őket, akármit mondtál
Mert mi ilyenek vagyunk, és kész
Nem adjuk fel semmikép!
A Kaulitzok főtérére
Esküszünk
Esküszünk hogy továbbra is fanok leszünk!
Hol tagok sírjai domborulnak
TH fanok leborulnak
És TH imádság mellett
Mondjuk el szent neveiket
A Kaulitzok főtérére
Esküszünk
Esküszünk hogy továbbra is fanok leszünk!
Valaki. - 2009-09-02 21:10:39
A helyedben kivizsgáltatnám magam. Ennyire nem lehet senki se fan, ez már kóros.
Valaki. - 2009-09-02 21:10:06
Na, ezért kéne betiltani. Ha valaki ennyire meghülyül, az már veszélyes. Különben meg, tényleg lányos a TH, hiszen személy szerint egy hímnemű TH fant sem ismerek.
Th(L) - 2009-09-02 21:10:01
Szóval amit a neten látsz,azt elhiszed(te bajod)
Th(L) - 2009-09-02 21:09:03
TH-s szív, TH-s lélek, TH-s leszek míg csak élek!
Akár hogy is fáj;TH a király!!!!!
Th(L) Unalmas az élet,a th-ért élek - 2009-09-02 21:08:12
Bill a sexy ezt mindenki tudja,
Tom a menő ezt mindenki nyomja,
Ti vagytok az életünk,
és mi csak veletek együtt élhetünk
Valaki. - 2009-09-02 21:05:30
Utánanéztem, volt írva, hogy emo. Csak személy szerint, a sok idiótával ellentétben, akik itt fent írogatnak, nem ítélem el az emokat. Úgy vagyok vele, hogy azt csinálnak, amit akarnak.
Th(L) - 2009-09-02 21:01:58
Indokold meg hogy miért emo..Talán a Schrei számuk is emo?? nah erre válaszolj:D Sokan úgy mondanak róluk véleményt hogy nem is hallották a számukat...
Valaki. - 2009-09-02 20:58:10
Nincs velük bajom, csak lányosnak tartom, ha egy hímnemű ember sminkeli magát.
Th(L) - 2009-09-02 20:56:50
Szeresd a TH-T boldog leszel
Ha bántod a TH-T halott leszel
Szeresd a TH-T és legyél velünk
Ha bántod Bill-t agyonverünk!!!!
Valaki. - 2009-09-02 20:54:34
A TH pontosabban Pop rock,
Emo, Teen pop és Glam rock. Így, na most már mindenki boldog?
Valaki. - 2009-09-02 20:48:00
Mekkora bénák, ilyenen összeveszni. A TH emo is, csakhogy közbeszóljak. Személy szerint nem vagyok oda értük, de nem is utálom őket. De ti magyarok vagytok. Csak a ti igazatok jó, mindenki más téved, csak így tovább.
Th(L) - 2009-09-02 19:31:12
A TH NEM EMO!!!!!! Kurva jó zenéjük és legalább több millió rajongójuk van.Nem értem mi a francnak foglalkozol vele ha nem szereted őket.Szánalmas vagy:D:D Attól hogy te utálod a th-t a fanok nem pártolnak el tőlük.5éve imádom őket és mindig is fogom gondolom nem érdekel de ugyanúgy minket sem érdekel hogy kit utálsz mert őszintén leszarom a véleményed...De úgylátszik hogy mondod a véleményed amikor nem is tudod hogy a th milyen zenét játszik mert a TH rock !! Billnek jó hangja van és Humanoid albumuk nagyon jó.Nem a th-ból csinálnak divatot hanem ti csináltok magatokból hülyét!!!mert én amit nem szeretek azzal nem foglalkozom. Most is Franciaországban 400.000 rajongó előtt adtak koncertet.És ha ilyen sok rajongójuk van nem lehett rossz ízlésünk!!Híresek jó életük van és ha ismernének leszarnák a véleményed mert ha jól tudom nem vagy senki:D Ha te az embereket a zenei stílus miatt különbözteted meg akkor nagyon hülye vagy. Legalább jó a stílusuk jah,és mindenki magából indul ki nah pááá
Líííz - 2009-08-30 17:40:38
Hát ez baromság !!!! HA NEM TETSZIK A TOKIO HOTEL AKKOR NEM KELL RÓLA ÍRNI ÉS KÉSZ!!!Mi értelme van annak hogy baromságokat irtok?? Ha a Tokio Hotel rajongok hűségesek akkor bizony nem fognak az irományaitokra hallgatni. és a TOKIO HOTEL nem EMO zenekar.
Tin - 2009-08-27 01:58:36
Hát van itt mindenféle fura fazon. Lenne egy két hozzászólásom, de csak ahhoz, aki normális hangnemben mondta el a véleményét. Igyekszem én is, ilyen hangnemben leírni, a mondandómat.
Kedves Nika! Én is hallgatom a Tokio Hotelt és szeretem a dalaikat, és mégse fordultam magamba és nem lettem emo-s. Nem értem az egyik miért vonzzaná maga után a másikat. Vagy miért kellene vonzania. Nekem nem egy és nem kettő Tokio Hotelt szerető, és hallgató barátom van, akik nem lettek sem depisek, sem magukba fordulóak sem emo-sok. Sőt, pozitív irányba változtak.
Fura általános iskolába járhattál komolyan. De meglátszik a leírtak alapján, hogy általános iskoláról van szó. Ezt ne bántásként értsd.
Azzal nem értek egyet, hogy depressziós kislányokat meg kisfiúkat csinálnak magukból. Egy együttes és a daluk miatt nem lesz senki depressziós. Ott valami más áll a háttérben.
Az meg hogy "kinőttem" nos relatív. Van sok mai felnőtt akik még fiatal korukban megszerették a Depeche Mode-t vagy a Bon Jovi-t vagy akár Michael Jackson-t és még a mai napig szeretik őket. Ez nem kor függő!
Itt arról van szó, hogy sokan még "gyerekek" voltak amikor megszerették a Tokio Hotel. Itt értem a 11-14 éves korosztályt. Ennek a korosztálynak még igen erősen változik az igénye és az, hogy éppen ki az aktuális kedvenc. Sok "rajongó" volt akik csak azért szerették meg a Tokio Hotelt, mert fúú, de cuki volt Tom vagy Bill. És ezt csak most látni igazán. Megváltozott az ikrek külseje, és van aki erre hivatkozva már nem rajongó.
Az viszont érdekes, hogy a Tokio Hotel megjelenése után, mindenki hirtelen "anti TH-s" lett. A barátnőm öccse azt se tudta, hogy miért utálja a TH-t csak utálta mert DIVAT volt utálni a TH-t. Csak remélem, hogy ez a divat hullám, hogy "anti TH vagyok" hamar lemegy. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni a bejegyzésedhez.
A többi megjegyzéshez meg annyit fűznék, hogy SENKINEK nincs semmi joga elítélni a másikat!
Foglalkozzon már mindenki a saját életével!
Kedves kívülálló üzenném neked, hogy a te eszed nem hiszem, hogy megjött valaha is. Mond már meg nekem, hogy mi az a normális zene? Már ha egyáltalán van ilyen.
Olvasd már el légyszíves Lyanna vagy Zoho hozzászólását! Ők legalább értelmesek. Tanulhatnál Tőlük.
Egyetértek Nika-val. Tök értelmetlen veszekedni, ezen az egészen. Mindenki élje a maga kis életét, és ne azzal törődjön ki mit szeret. Ne legyetek Barátok Közt-ből a Magdi anyus, aki mindenről mindig tudott, és mindenbe beleütötte az orrát. Mert jelenleg rengeteg Magdi anyus van az országban.
ennyi
Nika - 2009-08-23 13:40:43
Amugy mielőtt még lehordanátok az előző hosszú szövegem miatt ....Szerintem nincs értelme veszekedni azon hogy szar e vagy nem,aki felnőtt rajta meg ilyesmik,az kinőtte.Nem kell kinőnie senkinek,mert ti még szeretitek,Lehet hoy sokáig fogjátok=D.Nekem ez nem baj,de másnak sajna igen:-S ..Nem hiszem h van értelme annak,hogy az anti oltsa azt aki nem anti,meg a nem anti oltsa az antit..:-S
Nika - 2009-08-23 13:35:14
Haly!! Történet a következő:
Ötödikes voltam még,amikor a Tokio Hotel Magyarországra került meg minden.Az Á-soknál volt egy lány,aki nagy "rockernek"nézte magát.Csak azért mert TokioHotelt hallgatott.Lassan az egész suli imádta őket.Én nem voltam valami népszerű,de megkértem azt a lányt,hogy másolja ki nekem a számaikat egy Cd-re.Mikor hazavittem,meg is hallgattam meg minden.Volt ami tetszett meg volt ami nem.Egy idő után,azt vettem észre magamon,hogy totál magamba fordultam,meg egyfolytában TokioHotelt hallgattam.Ahogy a suliban mindenki más szinte.Emos lett egy csomó mindenki.Még arra is emlékszem hogy szerelmesek lettek beléjük,megmajdnem összevesztek azon hogy ki kié legyen,stb....Aztán rá két évre jött a No Thanx....Na akkor a TokioHotel valahogy eltűnt a suliból,mindenki NoThanxes meg Avriles pólóba kezdett járni suliba.Egyszer elmentem én is NoThanx koncertre,amit bevallok tetszett is.Most meg középsuliba másodikas vagyok,és nem hiányzik egyik sem.Kinőttem már belőlük teljesen,elég hamar megutáltam őket,azóta teljesen mást hallgatok, nem érdemes a tömeggel menni,meg depressziós kislányokat meg kisfiúkat csinálni magadból....A mostani sulimba is vannak emósok,de valahogy teléjesen más,nem vagdossa senki az ereit mint általánsban,meg egyéb..Én sem vagdostam,meg nem is akartam.De valahogy az az érzésem,hogy a TokoHotel miatt lett mindenki hírtelen emós.Most ez persze nem az ő hibájuk,van aki szereti őket,nem szólhat bele senki semmie.Csak elmondtam a véleményem! =D
Gina - 2009-08-19 13:14:41
Jah és nem a TOKIO HOTEL korunk legrosszabb zenekara hanem az Antisok korunk leghülyébbjei!!!!!!!!!!xD
Gina - 2009-08-19 13:12:17
Eza sok idióta antis azt se tuggya h mi ish az azTOKIO HOTEL!!!!!!!!Vagyish ezzel azt akarom mondani h nem ish hallotta mág a zenéjét de már minden féle zagyvaságot összehord róluk!!!!!!!!!!!!És csak a fura külsejük miatt:S:SÉs még azt kifelejtettem h h meg dolgoztak ezért a sikerért és ezt ti antik nem ish veszitek észre csak jár a szátok!!!!!!!!!!!!!!!!
Metalli Chik - 2009-08-01 11:38:25
Helló! Ez a bejegyzés egy naaagy sz*r! Ki az a dologtalan, agyilag visszamaradott, lúzer, kisegítős "felnőtt" ( mert ugye játssza a nagy érett felnőttet ), aki piszkál pár 16 évest?! Nevetséges vagy öreg! Már megvolt a mai röhögés adagom, hogy idetévedtem a röhejes írásodhoz! Ha-ha!
Képzeld én a TH-val kezdtem - még most is műsoron vannak - a Tankcsapdával folytattam, majd a GN'R jött, az AC/DC és óriási Metallica rajongó is vagyok már. Szóval semmi közöm a "béna EMO -sokhoz! " K*cs*g barom!
clau - 2009-07-29 15:01:17
te most szereted vagy nem szereted a tokio hotelt
kívülálló - 2009-07-07 11:02:18
Jó napot !
Elolvasgattam a hozzászólásokat jó két évre visszamenőleg. Egyszerűen vicc.
Belegondolok, amikor én voltam igazán "fiatal", közel 10 éve és most visszagondolok, micsoda zenéket hallgattunk, ma már persze megmosolygom (mondjuk annyira komolyan akkor se vettem, mint itt egyesek).
Olyan 18-20 éves korom környékén "megjött az eszem" és "normális" zenét kezdtem hallgatni.
A Tokio Hotel egy jól felépített, marketingelt műbanda, amivel tizenéves gyerekeket jól meg lehet hülyíteni és sok pénzt kaszálni. Aztán pár év és mennek a süllyesztőbe, ők is kinövik ezt az egészet meg velük a "közönség" is. Mindig is volt ilyen és lesz is.
A zenéjüket annyiban minősíteném, hogy láttam két-három klipjüket és a döbbenettől nem tudtam megszólalni mekkora szar és ezt ők még elvileg komolyan is gondolják...
Most épp ez a "divat", az idő eldönti, hogy ebből a skatulyából ki tudnak - e lépni és "normális, érett" zenével a velük növő közönségnek tudnak-e majd továbbra is irány mutatni. Ez a legtöbbeknek manapság nem sikerül.
Egyébként meg akinek nem tetszik, kapcsolja el a tévét, én is ezt teszem.
Zoho - 2009-06-30 18:40:21
hé figyu! mi a faszomnak kell vitatkoznotok nem kell fikázni a tokio hotelt valaki ezt a stílust szereti valaki meg a Lolát!!!értitek!!!!!!!!!! akkor sem értem minek fikkázzátok egymást!!!!!fogadjatok el
légyszives mindenkit!!!!!!!!!! én is utálom a tokio hotelt!!!!!!!még se fikázom őket el kell fogadni hogy minden ember mást szeret na csak ennyit!!!!akartam császtok!!!!!!!!!!!
Ancs@ - 2009-06-30 16:13:36
Na figyu!Először is aki nem szereti a Tokio Hotelt minek jön ide ? Másodszor Ha ide is jön miért kell lefikázni őket ? Harmadszor halgass olyan zenét ami neked tetszik ez van "Izlések és pofonok" Negyedszer Én imádom a Tokio Hotelt és ha jól tom ez TH-s oldal úgyhogy jóhelyen vok
Na mind1 "Ich liebe dich B.kay und Sexgot!"
Lyanna - 2009-06-23 10:35:24
én nem vagyok egy nagy TH rajongó, de kérdem én, ennek mi értelme volt? én pl.: rohadtul rühellem paris hiltont, mégsem megyek rajongói oldalkra, és k***ázok, stb. ez pont ilyen. menj, hallgass normális zenét (mármi ami szted normális) és kész.... ennyi.
- 2009-06-22 17:19:48
te mit képzelsz talán féltékenyvagy te luzer hülye a tokio hotel a legjob te bancserr ugyhogy rohagyon meg az öszes anti!!!!
Kitti - 2009-06-13 11:21:29
El sem tudom mondtani mennyire imádom a Tokio Hotel-t....Nagyon szeretem őket!!!!
Hájráá nekik;)
- 2009-05-26 14:05:14
Viki - 2009-04-05 15:32:08
Nagyon is egyetértek !!!!!!!!
Korunk legjobb zenekara: A Tokio Hotel! - 2009-04-03 21:40:08
Noémi biztos magából indult ki XD
úgyis mindenki magából indul ki...rohadj meg ott állna előtted Bill vagy Tom szóhoz se jutnál, nem hogy neki állj szidni őket. -.- "
Viki - 2009-04-02 15:10:19
Anyád undoritó Noémi
Ja amúgy már kész a lemezük Március 26 fejezték be ,és hamarosan meg is jelenik ,és már a világköri turnéjukat tervezik ,és a kis lemez is hamarosan már lesz!!!!!!!! Szóval rohadjon ,meg az összes anti az irigységben !!!!!!!!!!!! xd ::::::::::::D
Noncsy - 2009-04-02 13:35:43
Ők a legjobbak szeretem őket
Noémi - 2009-04-02 13:33:59
Undoritó buzik
Viki - 2009-03-31 22:07:50
Az új időpontokat még én se tudom de ha fogom tudni majd szólok ,ha minden igaz akkor nyáron indul a turné:) !!!
Viki - 2009-03-31 14:55:22
Igen ,Brixy egyetértek :) Remélem te is velem....... :d
Viki - 2009-03-19 22:01:38
Csak az igazat mondom ezért nem tudnak ,mit mondani az antisok ,de ha mondanak is én majd beszólók nekik továbbra is ..... Mert csak a hülye szavaikat mondogatják és a valósághoz semmi köze ....... Legalább vitázunk ahogy már mondtam valós dolgokon mint a 2 új lemez turné és koncert és 1.-ések az Amerikai listákon és egyéb valóságos dolgokon ........ Harcolhatunk ......... De én legalább a csak a valós dolgokat mondom ami mind most 2oo9-ben lesz velük ...... Szóval kuss mert ti már új szót találtatok fel a szánalom helyet és jó lenne elfogadni azt mit elmondtam a Tokio Hotelröl mert ha tetszik ha nem ez bizony igaz............
Viki - 2009-03-19 21:43:50
Csak hogy tudjad te is és mindenki én mindig megfogom védeni a Tokio Hotelt!!!!!!!!!!!!!
MINDIG !!!!!!!!!
Viki - 2009-03-19 21:41:15
Most te anti vagy na vagy nem ,vagy mi a franc ??
na - 2009-03-19 12:06:06
mostmár tünés
Viki - 2009-03-18 22:46:31
ja ja igazam van tudom én .
Szóval ezért is mondtam el hogy honnan is jött a th -mert ha már van pofátok olyan dolgokon vitatkozni ami java részt nem is igaz akkor inkább igaz / közelben jövő!!!! / dolgokon menjen a harc és ti antik ,meg egyenesen agyvérzést kaptok minden visszaszólásoktól de főleg az ennyimtől és én majd mindig el is mondom hogy mi zajlik a Tokio Hotelel és akkor ti a kórházakban köttök ki mert hogy én nem adom fel egyhamar ahogy a th-sem de ezt már elmondtam ... És majd fogom is !!! Szóval mehet a harc 1ooo -el ..........
Viki - 2009-03-17 22:47:49
Az meg már totálisan unalmas szöveg hogy ti mit gondoltok ,hogy mi lesz a TH -val a jövőben ,de jó nektek hogy ti mindent tudtok ,......... -.- Na akkor most ezt is elmondom nektek mi vár rájuk a közel jövőben : Bill és a többiek már kész vannak a 3. albumukkal és ezeket a számokat már fel is vették ,nem csak egy nyelven németül ,angolul is és ez egy napon fog megjelenni ,és turné is lesz természetesen ,idén Németországban is több mint tavaly . De az USA-ban is lesznek koncertek szép számmal . A 3.lemezen egyébként a Matrix csapattal dolgoztak ,és több más sztárral is ! És a zene is picit más lesz . És az új klip-re se kell sokat várni már ...... De feloszlani semmi képen se akarnak ,és a jövőt innen nézve még igenis sokáig lesznek velünk...... Szóval amit most mondtam tényleg mind igaz biztosra tudom ,és azt is hogy ti is tudjátok hogy jó sok hosszú -hosszú évig NEM TEHETEK SEMMIT !!!!!!!!! ............................................... De ezt úgyis tudjátok csak nem meritek beismerni ......... Meg mert totál irigyek vagytok ,totálisan ....
Viki - 2009-03-16 11:39:46
Egyszóval a Tokio Hotel se úgy lett ismert hogy egyik napról a másikra ,hanem több év kellett ehhez és sok-sok gyakorlás!!! Bizony bizony ha ezt a kis agyatok nem fogja fel sajnálom................... -.-
Viki - 2009-03-16 11:35:30
Ha nincs egy bandának tehetsége ,akkor hiába van nekik megannyi szakemberük mert hogy ők is csak olyan bandával foglalkoznak akik már azért képen vannak valamennyire a zenével ... Egyébként is a Tokio Hotel se csak úgy "befutott banda" mert hogy több évig játszottak egy másik bandában és akkor még csak nem is nagy szinpadokon hanem kis klubokban és csak Magdeburg környékén ! És a bravo főszerkesztő volt az ki igazán felfigyelt rájuk névszerint :Alex Gernandt ,és onnantól lett a Tokio Hotel mert előtte Devilish- volt a nevük és minden hétvégén felléptek a Gröninger Badban,és itt figyelt fel rájuk egy zenei producer Peter Hoffmann ,aki a Sat1 tehetségkutatóban volt és ott egyébként Bill kieset a nyolcaddöntőben. De ennek ellenére tehetségesnek találta őt . És ettől kezdve figyelt fel rájuk és ment el abba a Magdeburgi klubba . Végignézte a Devilish fellépését ..... és segitete őket ,gondolom én aszért mert látót valami jót bennük ,amúgy is először csak ketten zenéltek Bill és Tom aztán ismerték meg Georgot és Gustavot ,és 2oo1-ben alakult meg az első bandájuk ,és azelőtt Bill és Tom úgy 7 éves koruk óta zenéltek ketten . Na ennyi lenne ,de jó lenne ha befognátok a szátok ha nem tudtok semmit a Tokio Hotelröl ! És ne kérdezgessétek miért értem le ezt az egészet mert ti is tudjátok ...... -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- -.- .-.- .-. xd
Viki - 2009-03-16 10:49:26
Hátt ja Muffinkám xd De azért jó lenne ha tudnád hogy "futott be a th......... De mindegy
Muffin - 2009-03-15 22:23:04
*más igazi nagyok(befutott "sztrátok")
Muffin - 2009-03-15 22:21:38
Így elolvasva van benne valami amit írtatok:D
Hisz eléggén hihetetlen hogy más igazi nagyon évtizekig küzdenek nekik meg 1-2 év alatt bejött:D
Ha jó szakemberek állnak a dolgokhoz mindenből kilehet hozni a maximumot:P
Viki - 2009-03-15 21:59:06
Hey annyit mondanék még hogy a th-új albuma hamarosan megjelenik remélem antik majd gyilkolitok egymást ..... xd
Viki - 2009-03-15 21:55:12
mindkettőt én irrtam
Csak a nevem lemarat
Viki - 2009-03-15 21:54:09
- 2009-03-15 21:52:30
Egyébként is semmi jogotok sincs a TH-ellen . Nem is tudom kiknek van megannyi rajongójuk szerte a világon ,kik attak el a legtöbb lemezt kik listavezetőek ,kik csinálnak két nyelven is albumot kik nyertek millió dijat és még sorolhatnám !!! De ezt ti is tudjátok csak egy szánalom faszok vagytok és kész .baszus meg kell ölni az embert mert mást szeret vagy mi a geci ?? Én se szeretem azt a zenekarokat mitt ti akkor most én is szerkezek olyan oldalt ?? Mert ezek szerint ezt kénne ,és akkor az én antis oldalamon is mehetne a vita és akkor megnézném nektek hogyan járna a szátok ,menjetek a picsába ,ti pancserek -.-
Viki - 2009-03-15 21:33:28
Örülök hogy egyetértesz velem ,ezek olyan kis gecik hogy az már fáj ,és egyetértek ezek hülyék totálisan biztos Irigyek ennyi az egész nem vagyok én már kislány és mégis szeretem őket ,És??? Kitiltja meg???? Ti??????? Nem hiszem ,meg azt se hogy nem akad jobb dolgotok...... Egyébként is miért kell ilyen oldalt csinálni ??? ........... De ezzel csak ti égtek be ........ Ennyi
Korunk legjobb zenekara: A Tokio Hotel! - 2009-02-27 12:57:44
Teljesen felesleges a vita. Jellemző a magyarokra, hogy már rég lement ez az egész "jaj utálom a TH-t és most keményen -mint a háromnapos bikafos- anti TH-nak mondom magam" szitu. Foglalkozzon már mindenki a saját rohadt életével, ne pedig a másikéba ugasson bele! A másik ami idegesítő, hogy folyton azt írják a "jó képességű" emberek, hogy jaj ennyi meg ennyi év múlva szégyellni fogjuk magunkat, mert kurvára nem tudja, hogy mi lesz a jövőben! totál tetszik, hogy ennyi jós, meg zseni él közöttünk megbújva.
Vikinek teljesen igaza van! én is 19 vagyok, és imádom a TH-t.
egy szó mint száz, szánalom magas foka amit itt leműködnek azok, akik nem képesek elfogadni, hogy léteznek olyan együttesek, amelyek, nem tetszenek nekik, és ezért mindenféle szarnak elhordják. Gondolkodjatok már el kicsit azon, hogy kik a szarok, és ha belenéztek a tükörbe, majd megtudjátok. -.-"
Viki - 2009-02-23 20:03:53
Kuss már baszos hogy a magyarok még mindig itt tartanak hogy a francba nem akatok már le arról hogy akármitt csináltok a Tokio Hotel ellen semmit se tehetek ,nem értem mirre ez ,képzeljétek én se szeretek sok féle olyan zenekart mint más és mégis megtartom magamnak ,és ha még oldalt is csinálnék mi lenne???? Semi mert szerintem senkit se érdekel/érdekelne .
Viki - 2009-02-23 19:57:30
Hallod Th suxx te megv arra emlékez hogy milyen szánalmas vagy/voltál!!!!!!! Oké??????????????? Kösz mindenesetre xd ....
th suxx - 2009-02-21 19:56:02
4 ev mulva mindannyian szegyellni fogjatok, hogy valaha szerettetek ezt a fost. Emlekezzetek majd erre a kommentre. Apatok
Viki - 2009-02-20 20:12:24
Micsoda hülyék!!!!!!!!! xd
Viki - 2009-02-20 20:10:48
De béna vagy öregem most vettem észre hogy a punk-ot te pánk-ként irtad le hát jaa béna ........... xd
Viki - 2009-02-20 20:08:06
Az meg mi hogy ehh? Hát inkább te fogd be ......
Viki - 2009-02-20 20:06:38
De te is egy eszetlen hülye tokio hotel elenes vagy ,igaz??? xd
Viki - 2009-02-20 20:03:59
Te meg találj ki egy normális nevet :) köszi!
ehh - 2009-02-20 12:29:36
hallod Viki....Tökre szépen kérlek, tegyél meg nekem egy szívességet... Tanulj meg írni, vagy fogd be a pofád. Kösz...
megint Viki :) - 2009-02-18 21:43:41
A th-t nem csak 'kis gyerekek hallgatják hannem idösebek is mint én pl. Én 19 vagyok :) ..... Szóval igenis felnöttek is szerethetik őket ,egyitt elröl xd
Viki - 2009-02-18 21:37:07
Az aki meg th -fannok közül ezekre a kiss hülye gyerekekre hallgat arra nem tudok mit mondani. De engem ez mind nem érdekel .én th fan leszek még jó sokáig !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Viki - 2009-02-18 21:33:58
Figyelj jobb ha abbahagyod te is mindegyik kiss hülye mert már kurvára elegem van belöletek ,egyépként az aki utálja a Tokio Hotelt az mi a fasznak csinál oldalt?????? Sose fogom megérteni hogy ha nem hallgatitok a zenéjüket minek kell ehez oldal ??????????????????????????????????????????????????????????????
- 2009-01-27 20:11:16
Húzzál már a tudod hová ,te idióta azt se tudod mi az emo mert ha tudnád nem irnád a tokio hotelröl ezt ..... hmmm de béna vagy!!!!!!!!
Viki - 2009-01-26 00:25:01
ezt ,mind én irtam csak elfelejtetem a nevemet odairni mer ideges lettem ................................................................................ ................................
- 2009-01-26 00:23:29
ha annyira ,utálod öket .mi a fasznak csinálsz oldalt ??? . ugy szar amugy ahogy van .
- 2009-01-26 00:21:05
Törüld az oldalt,mert ezzel csak beégz,ráadásul a th-fannok,ugyanugy megmaradnak ,sött többen lesznek................Nem hiszem azzal hogy van ez a szar oldalad elérnél is valamit vele ......... Na mindegy majd rájösz ,milyen hülye is vagy
viki - 2009-01-16 00:03:56
pár év anyádat 19-vagyok februárban 2o és th rajongo ráadásul német ,és ráaddásul ez mind igaz!
viki - 2009-01-15 23:58:08
én is tudnám mondani sok olyan együtesre hogy igy utálom meg ugy de inkább vagyom mert elfogadom hogy más szereti de ti ezzel a szar dumáitokal NAGYON SZAROK VAGYTok nehogy má azt higyétek hogy most idetéved néhány fan és uttána rátok halgat mer egy fél óra se kell és elhuzz és mondjuk th-oldalt nézz nagy-nagy örömel !............. hehe. csak fárazátok magatokat de azé agyvérzésig ne xd
viki - 2009-01-15 23:50:13
egyszerüen szánalmasok vagytok én helyetekben orvoshoz fordulnék baszd meg SOSEM LESzTEK olyanok mint ök a th meg nem emo csak küzlöm ilyen hülyéknek mint ti........................................................xd
viki - 2009-01-15 23:46:40
ez tokio hotel ellen szól hát akkor most elmondanám hogy a th már több mint 8-éve zenél ugyhogy nektek csak kuss!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!IDIOTÁK
ki - 2009-01-09 16:36:47
magyar mentalitás ftw ^^ szájkaratéban a legjobb. amúgy, hogy témához szóljak: én személy szerint nemszeretem, de akinek tetszik, halgassa.
Korunk legjobb zenekara: A Tokio Hotel! - 2008-12-13 19:42:28
na még egy félkegyelmű írta le ide a véleményét nagy nagy örömünkre-.-"...a kultúra csak úgy jön belőled bazdmeg! az emo szó után meg kutass egy kicsit azt ajánlom mert elég szánalmas vagy, hogy mondod de szerintem halván lila fingod sincs arról hogy mit hordassz itt össze! és minden ilyen szánalmas csicskának ezt ajánlom! de bazz ha valaki azt szídná amit ti szerettek, szerintem leszakadna az ég és sirna a szátok ezerrel! na ennyit erről...
Armador - 2008-12-13 00:31:13
A HOKIZÓ FOTEL EGY EMÓS CSICSKA SZAR!
Pont.az. Bill(L):$ - 2008-11-25 14:57:00
szóóóóval. mit is mondhatnék.
csak ismételni tudom az előttem szólókat. A TH nem EMO! Sohasem értettem h aki nemszeret vmit mért foglalkozik vele.... nemis fogom soha megérteni. sztem az eleve szánalmas h leírod h mennyire szar =D utálom lolát és egy szót sem ejtek róla sehol! csak arról beszélek amit szeretek, amit utálok azt hagyom a p*csába.... szóval ez szánalmas =D
arról nem is beszélve h a mai világban mki zenei ízlés alapján itél meg mkit (néhány kivétellel). Szóval a szint meglátszik (főleg a magyaroké...). és a cikk címe... "Korunk legrosszabb zenekara"...pff :D ezt mondod te szarnak? akkor a nothanx mi?:D meg a hasonlók..... de én elfogadom azt is aki NTX-et hallgat vagy Lolát vagy egyéb olyanokat ami SZTEM szar.... mert nekem van IQ-m.. másokkal ellentétben.
Ryena - 2008-11-13 20:14:30
Én baromira nem értem ezt a vitát. Most mit kell fújogni a TH-ra? van aki szereti, van aki nem! Van aki a Technót szereti, van aki az EMO-t ennyi. Amíg világ a világ így lesz. És lehet hogy egy technó patkány nem hallgatna meg egy akkordot sem az EMO bumburnyák zenéből, de fordítva is így van. ENNYI! az egész zene be van skatulyázva, csak a stílus miat. aki itt azt mondta hogy FÚJ!! stb... lehet, hogy van köztük vagy 10 olyan aki CSAK azért fújolja mert a másik is fújolja...
-utálod? én is utálom... utálujk együtt...
alapon. elég megrázó élmény nap, mint nap ezt hallgatni. és most a tömeg örjöng:
-ki ez a hülye picsa, aki ilyeneket merészel írni?
Gondolod TE, kedveském, aki most olavsod a véleményemet.
Persze, nekem is van olyan amit nem szeretek, meg van olyan is amit meg igen... de csak kép alapján soha nem kéne ítélni a zenekarokat. IGEN! a TH egy divat zenekar volt, amikor kihozták az első lemezüket.... elég silány alakítás volt egy-néhány számuk... DE! a 2. lemezben viszont megmutatták, hogy ők is tudnak valamit... lássd: Spring Nicht... fantasztikus szám... van mondani valója... és, egyébként mindegyik számuk szól valamiről, ellentétben van rengeteg olyan felkapott idióta zenekar, aki csak jártatja a pofáját, hang nélkül és még egy értelmes szövegük sincs... meg, mennek itt a nagy viták Rocker cickányok meg EMOpojácák között... hát istenem miért? Ugyanúgy nem lehet a kettőt összehasonlítani, mint Mozartot a Tankcsapdával... NEM? most ha egy Rocker cickány azt mondja, hogy -te emós dögöljé má'meg b***meg- akkor annak mi értelme... ráadásul egy csomó daluk erről szól...
és most válaszolva a ti kérdésetekre, miszerint
-ki ez a hülye picsa, aki mindenkinek beszólogat???
én kérlek szépen, nem vagyok EMOpojáca, Rocker cickány, Technopatkány sem semmi ilyesmi...
Minden műfajt szeretek, meghallgatom a Thousand foot krutch-tól kezdve a Visual Key-on át és persze a Tokio Hotelen keresztül az Aljas kúszóbabot... mindegyiknek vannak nagyon szar számaik, amiktől inkább süllyednének el, viszont mindegyiknek vannak nagyon jó számaik. És hogy kiállított zenekar... hát ISTENEM! mindegyik az!!! mindegyiknek megmondják, hogy mit énekeljen, mit vegyen fel, hogy ugráljon a színpadon és hogy véletlenül se kapcsolja be a mikrofonját... és még valami: ÉN MINDEN SZÁMOT MEGHALLGATOK! nem mondom, egyikre se hogy szar, de hogy más szókimondó emberkék szövegével éljek:
"a mosógépfreqvencia" egy unalmas felpörgetett vacak, amelyben semmi jó sincs... de a TH!-nak vannak mondanivalói, mély érzelmekkel.... nincs is olyan hogy EMO! érzelmes oszt kész.... és hogy most mié írtam ezt meg? mert CSAK! jólesett és kész... és ne kezdjé el nekem írogatni, hogy tűnjé a halálba... stb.... ilyenek vagytok, ilyen mindenki, hogy mit gonlsz az a sajátod.... de azé ilyeneket nem kéne írogatni hogy: korunk legrosszabbb zenekara: van annál szarabb is.... sőt! mostanában csak SZAR! zenék vannak szinte... SZINTE! nézd meg a VIVÁT és számold meg hogy hányat tudsz meghallgatni... én 5ig jutottam el 3 óra alat... ezzel mindenevőnek számítok zenében... de megint letértem a témáról.... szal abbakéne hagyni a FÚJ EMÓS meg a BAZDMEG HÜLYE ROCKER szövegeket és miért nem lehet egyformán mindent meghhalgatni? ennyi...
és jöhet a TAPS!
Korunk legjobb zenekara: A Tokio Hotel! - 2008-10-30 17:10:15
Szerinted! De szerintem meg jobb lett volna ha inkább nem szólalsz meg...jobban járt volna az emberiség-.-" Hidd el...
Rocker!!! - 2008-10-30 00:36:04
Szerintem mind 2 szar :D
tokio hotel fan - 2008-10-16 19:55:59
szerintem jobbak mint a No thanx
Korunk legjobb zenekara: A Tokio Hotel! - 2008-10-12 17:03:52
Gondoltam kijavítom azt aki a cikket írta, mert valahogy elgépelhette a címet. (egy penész elnézzük neki) De így már sokkal jobb. Nos akkor mondanám...
Totál fölösleges volt a vita szerintem, mert aki nem rendelkezik megfelő aggyal, és soknak szerintem aki itt felszólalt nincs is, úgyse fogják megérteni a másik álláspontját. Megmaradnak a maguk kis szánalmas véleményénél, és magukból kiindulva mondanak mindent a TH-ra. Arról nem is beszélve hogy nem csak 18 év alattiak szeretik a TH-t. Az meg hogy a TH hagyományos termék, na arról is lehetne vitázni, mert sok banda volt már a nap alatt akik tényleg hagyományos termék volt de azok hamar el is tűntek.
Csakmert a beteg agyatok szerint az jó amit ti hallgattok, az még nem biztos hogy úgy is van. És nem kell EMO-snak lenni ahhoz hogy szeresd a TH-t, mert én se vagyok EMO-s mégis szeretem őket. Az meg, hogy utálják az EMO-sokat, meg azokat akik szeretik a TH-t...hát most akkor én is mondjam hogy utálom ezt vagy azt? Minek? Engem kurvára nem izgat hogy ki mit szeret..csak azokat érdekli hogy a másik mit szeret akik hülye barmok. Az EMO-sokat meg nem kell szídni mert szerintem semmi baj nincs velük. Mindenki olyan stílust választ amit akar. Mi a francot foglalkozzak én vele? Akkor ennyi erővel szídhatni lehetne a rockereket, vagy a punkokat, mert ők is kilógnak a társadalomból. De őket valahogy, érdekes senki nem szídja ennyire nyilvánosan. Ebből is látszik hogy vannak még normális emberek, akik nem szídják a másikat azért amit szeret, vagy ahogy kinéz. De ti sajna nem tartoztok ezek közé. Bocs ez van!
Azt se nagyon tudom megérteni, hogy ezek a, hogy is hívják magukat... ja igen "anti" valakik, ha annyira kurvára utálják a TH-t akkor mi a faszt foglalkoznak mégis annyit a bandával? Ha utálod akkor ne törődj már velük!!!! Lassan már az "antik" is annyit tudnak a TH-ról mint egy rajongó. Az is elég szánalmas volt, hogy kijöttek a koncert helyszínére és ott szóltak be a fanoknak. Barátom annyi hangyaszarnyi agyuk volt, hogy arra költöttek pénzt, hogy eljöjjenek és megtegyék. Hát bravo édesanyátok biztos büszke volt rátok! Ti vagytok az emberiség szégyene nem a Tokio Hotel!!!!
És ha eddig nem világosított volna fel senki titeket...akkor most elárulom hogy a Tokio Hotel nem emo!!!! Remélem nem mondtam most újat vagy nem tiportam bele a kis lelki világotokba! Ha igen akkor bocs szándékos volt!
Na ennyit erről az egész cikkről és az értelmiségről akik hozzászóltak. Tudom, hogy sokmindent nem értem el azzal hogy leírtam mindezt, de hátha eljut a maréknyi agyatokig, és felfogjátok azt amit leírtam. Ha nem, nos akkor rajtatok már senki nem tud segíteni...ez van...
Kurucz Andrea - 2008-10-03 20:06:11
SZERETEM A TOKIO HOTELT NEM FUJ HANEM A NO THANX FUJ FUJ FUJ UTÁLOM ÖKET
sushi véleménye (ami tény is..) - A TOKIO HOTEL NEM EMÓ - 2008-08-30 13:29:14
a Tokio Hotel nem emó! Több interjúban is hangoztatták, hogy nem emo zenekar! Keressétek meg a youtube-n. Aki meg ilyen üresfejű volt, hogy leírta, szégyenje magát! Szánalmas ez a cikk, és az írója is! Egy nagy hazugság! Remélem büszke rá! Beteg barom aki leírta! Attól, hogy nem az az kemény rock, még lehet szeretni. A lányok többsége nyilván nem a kemény punkrockot szereti, persze fiúk is szeretik ezt az együttest. (Én csak tudom, ott voltam a koncerten.) Nem csak a zenéből áll a világ. Nem értem miért a zene alapján itélik meg a zenekart.. Mert nagyon jó, nemhiába rajonganak ennyien értük! Nem tehetnek semmit ez ellen az antik, akik nagy bőszen mondják. "Leszarom a TH-t.. Egy nagy ***..." Akkor minek törődnek vele? Ha nem érdekelné a őket a zene, nem indítanának anti site-okat, nem akarnák lehúzni a Tokio Hotelt. És hogy miváltja ki ezt? Féltékenyek! Még ha csak tudat alatt is...
emo - 2008-08-27 09:47:24
Ti beszéltek akik mind ilyen hülye kemény rockot hallgatok ami egy nagy szar.Mit vagytok annyira oda magatokért azt hiszitek,h ti jobbak vagytok mind bárki mások hát nagyot tévedtettek ti kispöcsüfaszok.Mekkora egy seggfejek vagytok bazdmeg.
Rocker!!! - 2008-08-15 16:35:14
öcsém ezt a sok köcsög "emo"s barmokat menjetek a faszomba innen olvasátok el a címet nem az hogy leg jobb zenekar hanem leg szarabb!!! húzatok el innen hülyék!!!
Rocker!!! - 2008-08-15 16:31:58
Hát Hiey akkor te is EMO vagy mert gusztustalan félre sikerült barmok szeretik azt a "szart" persze persze szerintetek kurv nagy, sztem meg egy rakás kaki!!!
Nady - 2008-08-01 20:14:55
LOL xD
Hiey - 2008-07-29 17:14:31
Szerintem ez nem így van mert a TH egy jó zenekar,nem tudom miért kell ki parodizálni őket?!
Rocker!!! - 2008-07-26 15:27:18
Jaja Anti-TH igazad van, de én azt nem értem mi a jó abba hogy az ember ki nyírja magát az ér vágdosásban magát???? ebbe mi a jó most mondjátok meg nekem. a lényeg ahogy mondták SZÁNALOM!!!
Anti-TH - 2008-07-15 22:54:42
Az emosok azok a melegek,akik rózsaszín póló helyett -mivel az időközben divattá vált- fekete, lenyalt hajjal, érvágással és nagy önsajnálattal fejezik ki magukat.
Csak sajnálni tudom azokat,akik úgy gondolják,hogy csak így tudják magukat kifejezni.
Szánalmas.
Rocker!!! - 2008-07-10 21:49:10
Ez az baszodjón meg az összes barom aki EMOs tudom ugyanolyan "állatok" mint a házi állatok. de hogy a faszomba lehetnek emosok már nem divat haljátok kurvák????? na szar vot, "RANDA" vot. de kibebasszotúl elég vot!!!!
Ut. Anyátokat barom arcú EMO sok
KisCsillAg - 2008-07-04 19:15:36
hehh..ez egy olyan tipikus *buzikvagyunkdea lányokatiszeretjük* zenekar..-.-" ...
és igen Rocker ...igazad van...
ez se nem emo/blöö/ se nem rock....
"Ach, istenem ezt a gyökeret!!!(Tomcaj/nah má ez is picsás/szal Tomcajra értettem)
Rocker!!! - 2008-07-03 21:31:29
Ja és sztem a System of Down szarrá baszná azt a szar Th-t sőt a system of Down már fenn van 1993 óta!!!!
és még most is a legjobb Rocknak mondható eggyütes!! tehát a ti kis TH tok a System hez képes a Békának a szép segge alalt van!!!!! na megyek milyelőtt meg vakulom ez a szenytől!!!! ADDIGG IS SYSTEM OF DOWN FOR EVER!!!!!!
Rocker!!! - 2008-07-03 21:09:38
A TH-nál és a no thx-nál csak az a nagyobb buzi,aki szereti őket.Régebben csak pláza-picsák voltak de most átmentek ilyen emo-s kurvába.Szánalom az egész,szerencse hogy csak pár hétig voltak "sztárok",hát igen,kéne ide tehetség is.Azt hittem hogy a th 2 "csávóból" és 2 kurva ronda csajból áll(én kis naív),de már tudom hogy 4 buzi próbálkozik csak gitárral,énekkel és dobbal,de abból soha nem lesz zene.
Tomcaj - 2008-07-01 22:53:17
Na azért most már elég!!NEM EMOK!!melyik részét nem érti ennek senki???A Bill nem lány és nem homi!!Ach,istenem ennyi gyökeret!!!(anti fanokra értettem)NA Pá!!
Fanny Kaulitz Trümper - 2008-06-30 18:46:15
Háth nem is tudom ez az oldal milyen lenne TH fan vagy az a másik de én csak eggyet mondok hogy kimondhatatlanul imádom a Tokio Hotelt és Bilt!!! HA BÁNTOD BILLT HALOTT LESZEL!!!
hopp - 2008-06-30 08:00:05
az emókok melyik bolygóról is jönnek?
Evamex - 2008-06-21 16:22:29
Hát sztem a Tokio Hotel jó :))) IMÁDOM nagyon, de mellesleg nem vagyok EMOs...az kéne még xD
márk - 2008-05-21 16:47:48
jók vagytok
Anyá az vagy ! - 2008-05-19 20:54:47
Pffujjjjjjjjjjjjj de felbasztad most az agyam, akárki is vagy... Rég nem volltam má ennyire ideges...
Anyá az vagy ! - 2008-05-19 20:53:07
Képzeld el te seggfej hogy nem vagyok EMO-s mégis elmegyek a TH koncetre, mert annál jobb nincs, nem is volt és nem is lesz....
Bár neked ezt mondhatom....
Shiori - 2008-05-16 17:14:43
Most komcsin modta vki,hogy a Tokio Hotelnek köze van a visual-kei-hez? ne neee.Azt tom ,hogy van német visual-kei-es banda mert a németek odavannak a japánokért. De,hogy a Tokio Hotel-ben van visual-kei-es elem? annyi köze van hozzá mint az emonak a boldogsághoz.
tündi - 2008-05-06 15:13:46
a TH nem divat.
Ősszel jön a 3. lemezük,és ha megnézed őket normálisan ,mind a 4 máshogynézki,nem megcsináltak,de bizonyos értelmiségi emberek ezt sose fogják megérteni,h megyek is.
nagyon király produkciót csinálnak koncerten.
TH 4ever!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!! !!!!! !!!!!!!! !!!!!!!!
kurucz andrea - 2008-04-27 17:22:54
valoba nem emos hanem csak kitaláták hogy emosok takcsapda me a no hatx buzik ugy mint a takcsapda tokio hotel a király ,,,,,,,,,,,,,,,
akál emos akár nem akol neszojonbele a takcsapda és a no hatx
refresh - 2008-04-18 18:46:38
Mi ez a zene???
- 2008-04-18 18:46:13
valaki - 2008-04-14 18:08:19
mi az hogy bizk
vivien - 2008-04-05 22:18:40
szerintem bizk vagytok
Biuszka - 2008-03-06 10:27:01
A th nem a legrosszab szal csitt! és tokio hotel 4 ever szal a a th-s napok a legjobba már a th a mi világunk szal.. ennyike.. és fent maradnak még meglehet nyugodni nem tűntek el csupán az usában turnéznak!
Én! - 2008-02-28 19:59:28
Akárki akármit mond, szerintem a TH koncert nem volt rossz! Egyáltalán nem! Nem tudom melyik buzi találta ki, hogy a "legbénább esemény(?)" De ezt csak egy idegbeteg számítógépmániás véleménye (aki ezt az oldalt szerkeszti)...
Nem azért, de nekem is szarul esik, ha kritizálják az oldalam (ugyanis én is portált szerkesztek, amit te), de én akkor sem szidom az oldalamon Nothanx-et (pedig nagyon rühellem!!) sem a többi német "TH utánzatot" (pl: Nevada tan).
De szerintem ez akkor is pofátlanság, amit ide írtál!
Viki(12) - 2008-02-27 18:03:51
hát nekem tetszenének ha nem németek lennének mert utálom a német nyelvet!!!!!!!!!!
JEEEEEEEEEEEE - 2008-02-19 14:20:43
szar vagy
kitti - 2008-02-19 14:18:40
Ha ez emos neked, akkor nézd meg anyádat!
Az igazság - 2008-02-16 10:48:43
Mi az a Tokio Hotel??? Hát igen...sok hülye még azt se tudja,mégis ítélkeznek felettük.Előszőr én is utáltam őket,de meghallgattam egy számukat és megnéztem őket a youtube-on és fan lettem.Sokan csak féltékenyek rájuk,mert tény és való:A legjobb zenekar! Életemben nem szerettem még így együttest! Ezért az antik maradjanak meg maguknak! Amúgy meg a Tankcsapda a Tokio Hotelhez képest kutya fasza! Egy barátnőmet és a családomat is fanná tettem! >=) XD
én - 2008-02-14 09:10:25
"Bill a Visual Key,Gothic+ Rock stilust keveri! NEM EMO!!!!!!!" Rock. Ezt most nem mondod komolyan, ugye?!?! Amikor egyik nap a héven utzazva megszólalt mellettem két csaj, hogy "az emosok bőrkabátban járnak", nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Ez annyira szánalmas....Olyan "Együttesen" vitáztok, ami annyit sem ér, mint egy levelett bugyogó!Nem veszitek észre, hogy ez milyen nevetséges? TI vagytok nevetségesek. és veletek együtt az összes fan, aki nem tud mást írni, nincs is más véleménye, csak hogy "TH4ever" meg "hüjék vagytok" (a hülye LY nem J, szóval előbb járjátok ki a nyolc általánost) aztán húzzátok le magatokat a wc-n. Ott majd találkozhattok az imádott TH-tokkal, mert ők is ott lubickolnak valahol.
1 - 2008-02-07 22:03:07
világbéékeee
1 - 2008-02-07 21:58:11
túl aggresszívak vagytok... :)
1 - 2008-02-07 21:57:41
erős
1 - 2008-02-07 21:57:29
okos vagyok
1 - 2008-02-07 21:57:19
szépvagyok
- 2008-02-07 21:57:05
huuuuuhhh nyáááá legyen bazdmeg minden bazdmeg második bazdmeg mondatod bazdmeg Bazdmeg!! (ésakkor oan kemény leszel h nem ismerekirni majd)
- 2008-02-07 21:56:04
ssíííííííííí ne merészelkd bemocskolni mert oankemény vagyok bazdki igy a neten h beszarsz!!!
1 - 2008-02-07 21:55:36
háááááááááááá megdöglesz!!!
1 - 2008-02-07 21:55:21
a kurwa anyád
1 - 2008-02-07 21:55:13
várjatookk
van 1 ötletem
!
- 2008-02-07 21:50:07
inkább halgassatok kispált
ne bántsatok félek a sötétben !!! - 2008-02-07 21:48:24
1 zeneilegkaki = mint zenész nem vmi tehetségesek
2 egyéniségük nincsen
3 playback
4 nincs mondani valója
5 nagyon félelmetes tudnak sírós szemmel ugrándozni ... és ordibállni (vismég azt semtudnak inkább azt énekli BILL SRÁJ
Mindhalálig R&R!!!!! - 2008-01-23 10:14:13
Látom az ékezeteket nem nagyon is mered.De a helyesírásban is még van mit fejlődnöd:D Ezt mindannyian LÁTHASSUK:DDDDD
zsu... - 2008-01-20 14:27:06
hat szerintem a tokio hotel az asz a a zenevilagban!es amert fekete cucban jarunk nem azt jelenit h nem lathassuk a vilagot rozsaszinbe!
Mindhalálig R&R!!!!! - 2008-01-17 08:44:23
Nem nagyon vágom ezt de az emo a 80-as évek körül indult a punk rock egy alfajaként(javitsatok ha tévedek),elég hihetetlen számomra hogy idáig fajult hogy 14-15 éves szar taknyos kölykök nyomatják hogy milyen szar az életük,és a sok hülyegyerek meg vevő az ilyen szemétre.Ez igazán vicces:D!!!!Majd ezt is kinövitek,mint a többi szarságot!!!Nemsokára ez is lejárt lemez lesz és érkezik másik szar amit bálványozni fognak!!!!
nóri - 2008-01-16 19:42:52
:) hány éves vagy "kurva anyád az",már bocs?szerintem egy jó 10év korkülönbség van köztünk, úgyhogy légy oly szíves,vegyél vissza.
és én nem szekálom a TH-t (ha lenne bármilyen tapasztalatod ill. eszed akkor tisztában lennél a szekálás fogalmával).
ja, és egy magyar nyelv-és helyesírás könyv beszerzését neked is tudom ajánlani.
vera - 2008-01-14 17:02:41
Sziasztok.Mit kell ezen a th ügyön összeveszni?Baszátok meg.Ilyen gyerekesek vagytok?Th helyethalgasd inkább a No Thanxet.Az sokkal jobb.A No Thanx nem köcsög.Inkább az a köcsög aki ezt írta.Az volt hülye aki titeket kitalált.Kivéve azokat akik utálják a Th-t,vagy szeretik a NO Thanxet.
kurva anyád az - 2008-01-13 11:19:45
mit beszélsz te bazd meg? h lehet valaki emos? lehetsz rockeres meg raperes? te nagyon sokész hülye lány.. xD idiota sok idiota láccik milyen gyerekesek vagytok bazd meg minek kell a th-t szekálni? mivel lessz nektek ez jobb?? kötsögök..
slaci - 2007-12-24 10:40:57
én még sosem hallottam a Tokio Hotelt, de viszont gyűjtöm a japán zenét ;-) Szerintetek..
hol tudom meghallgatni?
nóri - 2007-12-11 17:48:35
de van olyan,hogy emo-s. az emo egy stílus, mint minden más,de egy "emberifaj" is.emo-s is lehet valaki, mivel minden kifejezést el lehet látni melléknéviképzővel, szóval igenis oda lehet mondani azt,az "s"-t,szóval,ha nincs itt mindannyiótoknak nyelvészeti végzettsége(és a helyesírásotokat és a kifejezőképességeteket plusz szókincseteket elnézve, kétlem, hogy nagyon beleásnátok magatokat a grammatika mélységeibe)akkor inkább ne erőltesse ezt a dolgot. :) ez az egyik. A másik meg az, hogy teljesen igazat adok "én.."-nek. Az emo(so)k kegyetlenül csak koppintanak más stílusokból, már Verzeihung. És most elkezdeném sorolgatni, hogy miket miből lopkodnak, de úgyis csak lehurrogtok, mert 13 évesen olyan okosnak meg élettapsztaltnak hiszitek magatokat, hogy mindent jobban tudtok, és az ilyen makacs, önfejű, és emellett korukhoz méltány butábbak is fölösleges lenne magyarázni dolgokat, mert itt vitatkozni nem lehet, csak veszekedni, és ugye a kettő nem ugyanaz. Szóval majd, ha felnőttetek szóljatok :)
csövi.
Nika - 2007-12-10 21:14:05
sztem a tokio hotel nem is rosz de nem is jó a No thanx 10000000000 000000000 00000000 jobb nállluk
.. - 2007-12-10 20:31:57
és mi az h itt az átlag kor 14? ha vki 14 évesen szereti a Th-t az a baj ha 18 évesen az a baj.. pff dögöljetek meg !!!!!! (L)(L)TOKIO HOTEL(L)(L)
Anyád - 2007-12-10 20:27:48
Pff bazsd+ ez a legszánalmasabb h lehet vki ennyire barom seggfej buzii bazd erre már nem tudok mit mondani :@
1: A TOKIO HOTEL NEM EMO!!!!!!!!!!!!!!!!!! baszátok+ annyiszor nyilatkozták már ezt :@ nem hiszem el és egyáltalán nem béna attol h neked nem teccikattól nem béna és 1 nem lehet senki sem emos mert ilyen nincs.. te agyoniskolázott ha ne tudsz vmit akkor kusolj bazd+ és egyáltalán nem csinált zenekart mint pl az a kötsög NÓ tenksz ( No thanx vagy ki a faxom az) Képzled el h Már 9 éves koruk ota csinálják ezt és nem hiszem el h mi a szarnak kell ilyen baromságokat kitalálni...azt sem tudod mi mit jelent bazd ezzel csak magadat égeted be te gyengeelméjü barom!!! Húzd le magad bazd és bujj el hülye kötsög!!
tokio hotel fan - 2007-12-09 09:05:24
dögölj meg a th a világ legjobb zenekara!!!! th ich liebe dich!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!
én.. - 2007-12-07 21:36:00
te jó ég!! ..azt nem is tudtam hogy ti büszkék vagytok arra h emosok vagytok.. szten ég.. hova fejlôdik már eza a világ??.. uff... hátnemtom ti hogy vagytok ezzel az éltérzéssel. (mármint mos tti. tôbbieknk aki knem emosok).. de sztem ez egy szar dolog.. midngi sirdogálni.. és búslakodni meg midenzsar... mér enm élvezitek az éltet??.. bakker... mellesleg... a Punk..egy életérzés..... de az emo.. az cska egy stílus... egy szar stilus- amibe eza hulye viselkedés tartozik bele.....
es... ami a legrosszabb h lealacsonyíttjátok a punkereket,sôt néha már meg se lehet titeket külônbôzteteni egymástol külsôre..ami szôrnyű és lealacsonyító érzés a punkerek szemében...
..ráadásul..én szartam addig rátok.. amig.. rozsaszinben meg tmitoomén miben jártatok..de amikor már elveszik a priso fekete csikos cucckot..sôt mostmár a koczkásat is.. hát kikérem magamnak.. de mit képzelnek már....
felvettem a kedvenc puclsimat és leemosoztak (én egy rockercsaj vagyok)...és szarul érzem magam.. amikor lenéznek mintha emos lennék.. az emebr már a kedvenc puclsijt se veheti fel.. + h még a koczkás ingét se???? *és itt kiakadok*
xXx jucikaxXx - 2007-12-03 20:58:40
Sokan azt hiszik, hogy az emoság csak abból áll, hogy akkor bőgjük végig az egész napot és legyen oldalra fésülve a hajunk... Pedig nem, az Emo sokkal több ennél, az Emoság belülről fakad, mint egy érzés, egy viselkedés, egy öltözködés, egy tudás....sírunk, mert jobban érezzük a fájdalmat, mint mások, de ettől nem vagyunk állandó depiben, és nem akarunk álandóan öngyilkosok lenni....!!
Nekem ez nem egy divat, hanem egy életérzés!!!
Akik divatból csinálják ezt… sosem fogják fel fogni mit is jelent Emo-nak lenni
XxXbIlLiExXx - 2007-12-03 20:03:57
Bill a Visual Key,Gothic+ Rock stilust keveri!
NEM EMO!!!!!!!
XxXbIlLiExXx - 2007-12-03 19:53:00
1. A Tokio Hotel igenis jó zenekar.
2. akinek nem tetszik, NE TÖRÖDJENEK VELÜK!!!!!
3. A mai punkok?! Te láttál már életedben punkot? Vagy hallgattál punkzenét? Sztem nem
4.ki kell h javitsalak: vki nem Emos, hanem EMO! S nélkül!
5. A Tokio Hotelt nem csak Emok szeretik!
6. Am. a TH miért egy rakás szar???? Ha meg kérdezhetném
7.Nem csak 14 éven aluliak szeretik, hanem idösebbek is!Pl.55 éves anyukám,30 éves tesom stb
8.Nem buzik!
9. Ez a legfontosabb: BILL NEM EMO!!!! MEG A TH SE! SE A ZENÈJÜK,SE A STILUSUK!!!!!!
10: MI FANNOK MÉG 30-40 ÉV MÚLVA IS SZÌVESEN EMLÈKEZNI FOGUNK A THRA!ÈS LEHET HOGY MÈG DÈDUNOKÀINKNAK IS MESÈLÜNK RÒLUK!
az isten - 2007-11-30 22:36:51
szánalmas kölkök vagytok gyermekeim XD
Én - 2007-11-26 19:20:57
Sztem a tokio hotel egy rakás szar csak a 14 éven aluliak szeretik meg egy két értelmetlen idősebb...majd pár év és ha "komolyabbak" lesznek (ha lesznek) rájönnek, hogy egy rakás kaka!!!
nóri - 2007-11-25 21:30:57
látszik,hogy itt az átlagkor kábé 14 :) még értelmesen megfogalmazni sem tudjátok a véleményeteket.:)majd 3év múlva jót fogtok nevetni magatokon,hogy egy ilyet szeretettek.
'...és ezt jól jegyezd meg'mit fenyegetőzöl te itt?:)kábé általános iskolát sem végezted még el,szóval ne verd itt a nyálad :)
iszonyat infantilisek vagytok,gyermekeim.
valaki - 2007-11-15 21:49:42
TOKIO HOTEL 4 EVER!!! !!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!! !!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!! !!!!!!!!! !!!!!!
valaki - 2007-11-15 21:33:35
Mit papolsz itt? Miket irkálsz te ide? Elöször kezdjük azzal h azt se tod h mijen a Th!! A TH NEM EMO!!
Nem tom h ki vagy de elég béna fax fej lehetsz! És ne mocskold a Th-t!! És , hogy a Th a legbénább? Jajj meny és nézzél tükörbe teeee!! És azután irj véleményt másokról teee!! Még , hogy a Th 1 hagyományos termék amit a boltok polcain is meg lehet vásárolni? Na ne viccejjél itt nekem! menny és feküdj le köcsög!!! ÉS TÖBBET ILYET NE IRJÁL! ÉS EZT JÓL JEGYEZD MEG A TOKIO HOTEL ÖRÖK ÉS ELPUSZTITHATATTLAN!!!!
Nelly - 2007-11-13 18:45:25
aszem 4ez nem nekem szólt, mert én nemvok emos, de voltam a koncin szal...
Nelly - 2007-11-13 18:44:26
ez most kinek szólt??
Dór!483 - 2007-11-12 15:40:40
Ki volt ez a fa..? húúú öregem ha te ilyeneket írsz, nemtod h. kik azok!!! hogy merté ilyet írni?!
- 2007-11-12 15:38:03
Mi ez? Ezt ki a jó k.......isten írta? Mi az hogy Emo? Mi az hogyha te is béna emo-s vagy csak akkó menj a koncertre?"A Tokio Hotel nem más, mint egy hagyományos termék, amit a boltok polcain is meg lehet vásárloni."Kösz!!! Kösz!!! Ez azé fájt!!!
- 2007-11-11 21:44:58
Nóri:1.a dnb szar.2.a th nem emos zenét játszik.3.ömm naon faszságokat irogattál, 4.sztem te vagy nyálas.
Viky:Nah jah, nemnyálas a th.
nóri - 2007-11-08 18:48:25
:)hát nézzél már rá erre a transzfeszcicára.ez nem emo? hát....... Én csak magam köré nézek, látom a sok fiatalt, akikről néha eldönteni nemtudom fiú-e vagy lány. TH frontembere tökéletesen megegyezik "ezekkel" .Ergó mindkét prototípus valami emofajzat.
TH-hoz meg csak annyit, hogy Én hallgattam, tudok németül, és kerestem is az együttes után, mert sosem ítélkezek úgy, hogy nem ismerném az adott dolgot. és.... hát nekem TH az ilyen no comment. számaiknak semmi mélységük nincs .Egyszerűen nemhiszi el az ember, hogy komolyan gondolják, amit énekelnek.
Ti emodroidok, meg 13évesen ne mondjátok kérlekszépen, hogy annyira tudjátok mi az élet. Mert anyuci nemadott 20ezret egy új nadrágra, csak 18at, és most biztos annyira utál, ezért muszáj dohányoznotok (úgy, hogy még csak le sem tüdőzitek. dehát minek is, hisz az úgy nem menő) mekdonáldszba jártok, mert az úgy menő.
És amúgy egész emoval annyi a bajom, hogy divatba hoznak mindent, mégpedig divatnál jobban nemgyűlölök semmit. Most például a dnb. hát könyörgöm, mondja már meg valaki, hogy köcsögemoknak mi közük a dnb-hez? semmi. és az alternatívhoz? semmi. maradjatok csak a TH-toknál meg egyéb nyálas zenekaroknál, amik tagjai 3év múlva egy aluljáróban fogják heroinnal lőni magukat, mert kiégett senkik lesznek, ti meg majd leköpitek a tükörképeteket is, hogy egy ilyenért rajongtatok.
Köszönöm a figyelmet. A viszontlátásra.
reniiiiiiiiiiiiiiii - 2007-11-08 09:51:43
a tokio hotel nem emo ...... ember ilyen hujeseget meg eletemben nem halottam......... mindenhol ugy van feltuntve hogy poprockot jatszo egyuttes. Ez az emos dolog ami ide ki van irva biztos h egy elme bedeg agyszulemenye.... mert a tokio hotel NEM EMO!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Balázs - 2007-10-27 21:36:55
igaza vean ez full divatzen
thgirl - 2007-10-18 14:05:08
cuki fiuk
Chin12 - 2007-10-12 22:50:08
Nem értem a cikk íróját... a TH mióta EMO? Semmi köze az emohoz... és külömben is mindenkinek más az ízlése.. vagy nem? Ahoz mondjuk mit szólnátok ha én leszólnám a sárga földig a ti kedvenceiteket? Szerintem nem esne jól... ahogy nekünk sem esik. Na és mondjuk miért szekálljátok őket azzal hogy buzik meg ilyenek? Talán van rá élő bizonyítékod? Lefényképezted? Na és a szövegeiket is tudod? Vagy mi...
Meg látttad őket élőbe? Találkoztál velük?
Ha ezek a kérdések válasza nem akkor ne pofázz!
bea mamája - 2007-10-12 21:31:37
te bea, azé' a szádra ügyejjé!
Bea - 2007-10-12 17:22:06
Anyátokba ti retkes faszok mert a TH a legjobb a világon!!!Érted??,
t.h. - 2007-10-10 17:13:38
ők olyan jók, ügyesek, királyok, seggek, faszok, meg homik!:DDD
pont az!!! - 2007-10-10 17:09:42
szar tokio hotel
hjghgl - 2007-10-10 17:08:02
tokio hotel egy nagy kalap szar!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
rupee - 2007-09-23 23:03:13
szerintem ezegy akkora szar ami nincs mégeggy és megszégyeníti az egész földet ez az undoritóóóóóó nem is irok továbbb MEGYEK HÁNYNI!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!! amugy az EMO is egy szar ami most hirtelen divatba jött de nem értem az egészet
tokiohotelfangirl - 2007-09-22 23:03:47
kabbe !!ők a legjobbak nem a no thanx v m !
Lea - 2007-09-01 13:43:58
mire jo ez?
juli - 2007-08-19 12:12:25
utálom a tokio motelt. le vele
hippiekiller koi - 2007-08-17 19:33:20
szerintem akár szeretitek a tokio hotelt...akár nem (én spec nem) az a legnagyobb szopás,h itt szopatjátok egymást egy nyomorult site-on mintha számítana egyáltalán h arc nélkül hülye nevek mögé búlyva mit mondtok a másiknak...aki szereti, az szereti, aki nem, az meg nem. Az h mi az igényes zene....hát azt meg csak páran tudják..főleg itt nálunk. És azt be kell vallani nem csodálom ha pár valódi zenész agygörcsöt kap egy ilyen reklámkampányokból öszecsomózott műmájer dolgon...mint ez a hotelcsoport
bera - 2007-08-16 22:21:33
utálom a tokio hotelt mer egy nagy trágya undorito az összes lehánynaám őket
legszívesebben
okoskodo - 2007-08-11 00:14:07
Ha egy nyíltan homokos színész eljátsza a legkeményebb akcióhőst vagy nőfalót egy filmben az pont olyan mint a tokio hotel tevékenysége, mert hogy a daloknak szólnia kell valamiről, pl az életről és ezek a 14 éves gyerekek eljátszák hogy tudják milyen az és itt is egy a lényeg a tehetség nemigaz? Ők is eljátszák...de nincs baj mert tehetségesek...
Ide nem írok többet mert egy tinit leoltassz 3 másik lép a helyébe, hogy beírja:Tokio Hotel 4ever stb.....
Kati16 - 2007-08-01 08:28:55
Tokio Hotel 4ever!!! I love Bill!!!! (L)
Nelli14 - 2007-07-26 10:12:37
Nem értem az olyan érettelen embereket akik egy bizonyos zenei műfaj képviselői. És amennyiben felbukkan egy ellenkező műfaj sikeres zenei előadója ellentmonóan hangosztatja szavát. Én személyszerint hallgatom a Fall Out Boy-t amelyet emo-s zenekarnak tartanak , de ugyanakkor szeretem a Tankcsapdát és a hip-hopot is. Egy a lényeg , hogy tehetségesek legyene. Ami szerintem megvan a Tokio Hotelben ,Tankcsapdában és úgyszint a rapsztárokban.
zeusz - 2007-07-24 13:51:04
nem olvastam el a hozzászólásokat, de miután megláttam, hogy th, egyből klaviatúrát ragadtam. th=mindenki szégyene. mint ahogy az emo is az. erről igazából nem szerencsétlen gyerekek tehetnek leginkább, hanem azok szülei. ennyi.
Okoskodo - 2007-07-19 00:46:07
Ők is így végzik...ennyi
Okoskodo - 2007-07-19 00:43:18
AMugy jól megcsinált zenéket hallottam a tokio hoteltől de talán még érniük kéne,hogy el tudjuk hinni, hogy tudják miről énekelnek és nem a filmekből meg a rajzfilmekből veszik ezeket nem?...Ott van pl Jackson, gyerekora óta sztár volt, aztán kicsit kiégett
Okoskodo - 2007-07-19 00:39:11
Talán azért lehet lefikázni egy ilyen zenekart mert a sok éretlen kis tinilány megörül értük, és egy kultuszt teremt amit manegerek futattnak, hogy sk pénzük legyen belőle? De ez odavezethet, hogy ezekből a lányokból felnövő csajok az éretlen, tinitestü fiukban látják majd az ideált? A fiúk meg hódolnak a divatnak és buzisan öltözködnek meg hasonló hajat hordanak? - de van egy másik kérdés is - egy 14 éves gyerek (fókuszban) milyen hosszú élettapasztalat alapján ír ilyen mély dolgokról mint a sznvendés vagy a mitudomén mi - 6 évig ovoda aztán 8 általános isiben, és mind ezt Németországban ahol minden bizonnyal rossz körülmények közt nőnek fel a gyerekek...amugy miért lehet leszólnoi valakit ha van véleménye?
laaner - 2007-07-06 21:03:09
Szasztok. nemtom miért kell fikázni akármilyen zenekart addig, amíg TE nem csinálsz jobbat..... - nacaron, sztem te is leszoktad szólni a szaarabb kocsikat, holott még egy biciklit sem tudnál alkatrészekből összetákolni......
Eclair - 2007-07-03 11:22:10
A Tokio Hotel igen is jó és minden egyedi és a zenekart Bill találta ki!!!!
W :D - 2007-06-20 10:13:06
Jah, és nem kell jobb zenekart csinálni, mert már van, csak eggyesek lehet, hogy nem veszik észre!
W :D - 2007-06-20 10:12:11
Nem értem, hogy mit lehet szeretni ebben a hülye emo-ban. A tokio hotelnek a zenéje is szar meg a kinézetük is. De majd ha nagyobbak lesztek megértitek majd, addig meg csak nyugodtan legyetek kis hülye emo-sok meg th-sok. Pár év és ha szerencsétek van akkor kinövitek, aki meg nem... azt sajnálom.
Rocker csaj - 2007-06-15 16:57:00
És a rep az a szar!!! A rock örök és elpusztíthatatlan!!
Rocker csaj - 2007-06-15 16:55:58
Egyet értek
monika+billy - 2007-06-14 11:13:21
ciyasztok ti már? találkoztatok a tokio hotellel?
mi igen nagyon jo volt
Avril - 2007-06-13 12:56:11
Imádlak Tom!
- 2007-06-13 12:55:14
Kovács Béla dögölj meg
Avril - 2007-06-13 12:52:44
Imádom aTH-t,főleg Tomot
c - 2007-06-09 22:06:05
rapp.bocs
kovás béla - 2007-06-09 22:05:26
sztem a tokió hotel egy nagy kalap szar,a repp sokkal jobb. mért jó ha öngyilkosok akartok lenni?az emo az egy szar
Munkácsi Tibor - 2007-05-21 10:27:02
Depresszió
naracom2 - 2007-05-17 23:35:57
th fan miért fujozod a Linkin-t?
A th még zacsiban sem volt amikor a Linkin Már nyomta a Turnékat. erröl ennyit. (itt sem a zenekarral van bajom, csupán az olyan fanokkal akik nem tisztelik a mások ízlését)
naracom2 - 2007-05-17 23:29:49
Szasztok. nemtom miért kell fikázni akármilyen zenekart addig, amíg TE nem csinálsz jobbat. nekem nem a külsejük miatt jönnek be, hanem a zenéjük mitt sztem ezzel még így vannak 1 páran. Tokio fanok kitartás
BékaPeti - 2007-05-14 23:07:00
Hát ez kegyetlen jó :D
Köszi srácok, rég röhögtem ilyen jót!!!!!
Én persze, mint zenész szar vagyok amikor jazzt játszom :)
EMO RULZ :)
MIERT? - 2007-04-09 21:56:42
Miért kell bántani az emosokat? neked nincs emos barátod?
agica - 2007-04-09 21:56:05
Menjetek el a koncertjükre, és akkor tudnifogjátok hogy miért ők a legjobbak! thomnak olyan hangja van hogy libaboros leszek, ha meghallom!
zsolti - 2007-04-09 21:55:11
Köcsögök vagytok, Tokio Hotel a legjobb!
tomo - 2007-04-09 21:53:56
Bunkók vagytok, és nem értetek a zenéhez! Nem értitek a Tokio Hotel szövegeit, ezért vagytok ennyire cinikusak! Tokio Hotel rulz!
teenafter - 2007-04-07 03:10:47
tini no problem, csak ez a szenny,
tini - 2007-04-07 01:00:29
utálod a tiniket?
emo - 2007-04-06 22:18:30
hüjék. tokio hotel a legjobb.
BékaPeti - 2007-05-14 23:04:38
Hát én eddig is azt hittem, hogy lány...., aztán mondták, hogy Bill, és "fiú" Rettenetes, hogy mennyire ostobák szegénykéim a zenéhez, a rajongókról nem is beszélve.
Ezt mint zenész mondom, nem mint zenehallgató közönség.
laaner - 2007-05-10 14:32:28
Ja, én is libabőrös leszek ha meghallom a hangját..........de tömegoszlatónak azért jó lenne XD
th fan - 2007-05-09 11:00:49
fuuuuuuuuu uuuuuujjjjjjjjj jjjjjjjj fuuuuuuuuu uuuuuuuuujjjjjj jjjjjjjjj linkin park
reni - 2007-05-09 10:59:47
én sajnos nem tudtam elmenni a koncertre nem írnád le nekem,hogy milyen volt?
rékucka - 2007-05-02 21:23:02
Nem hiszem, hogy az összes emo-s szereti a tokio hotelt, de ami a szövegben van az a tökkéletes megfogalmazása ennek az egésznek, és a videó..hát hogy is mondjam..egy két riportalanya kiábrándítóan buta :D
hunor - 2007-04-10 17:29:49
a tokio hotel egy egy olyan lanyos
hunor - 2007-04-10 17:27:43
hogy egy par zenejet szeretem de azert utalom is csak a linkin parkot szeretem
MERT - 2007-04-10 14:07:05
nekem nincs
MIERT? - 2007-04-09 21:56:42
Miért kell bántani az emosokat? neked nincs emos barátod?
agica - 2007-04-09 21:56:05
Menjetek el a koncertjükre, és akkor tudnifogjátok hogy miért ők a legjobbak! thomnak olyan hangja van hogy libaboros leszek, ha meghallom!
zsolti - 2007-04-09 21:55:11
Köcsögök vagytok, Tokio Hotel a legjobb!
tomo - 2007-04-09 21:53:56
Bunkók vagytok, és nem értetek a zenéhez! Nem értitek a Tokio Hotel szövegeit, ezért vagytok ennyire cinikusak! Tokio Hotel rulz!
teenafter - 2007-04-07 03:10:47
tini no problem, csak ez a szenny,
tini - 2007-04-07 01:00:29
utálod a tiniket?
emo - 2007-04-06 22:18:30
hüjék. tokio hotel a legjobb.
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral