A "világhírű kiscsillag" zenekar a hetekben jelentette meg a második nagylemezét. Ezzel kapcsolatban számos aktuális eseményről hallhattunk a zenekar háza tájáról.
"Kiscsillag backstage
Alkalmi ismeretterjesztő sorozat egy világhírű zenekar úgynevezett hétköznapjairól. "
Az új lemez alkalmából a zenekar indított egy blogot, aminek eredeti célja, az Örökre szívembe zártalak című koronghoz kapcsolódó lábjegyzetek közzététele a nagyérdeműnek . De emellett a napokban olvashattunk a "négy férfi" mindennapjairól is, sőt számos dalt is halhattunk. A zenekar ugyanis ezt az anyagot már a frontember, Lovasi András stúdiójában vette fel és gyúrta össze, így bőven jutott idejük egy-egy számot több stílusban is felvenni. A lemezre ezúttal (az Greatest Hit's No.1 -el ellentétben) minden dalból csak egy változat került ki és hogy a többi verzió ne vesszen kárba itt teszik közkincssé a deriváltakat. A blogban olvashatunk egy csípős interjút Brautigam Gáborral a zenekar volt dobosával.
"A szabadidőzenekarként indult Kiscsillag immár második albumának bemutató koncertjéhez ért, amelyet a Hajón tart szőrös szívű szívtipróként mindenki örömére."
A zenekarnak szombaton (03.14 ) lesz a lemezbemutató koncertje az A38 hajón. Forrásaink szerint - akik ott voltak a zenekar előző heti, szentendrei, "próba" bemutatóján - nagyon jó hangulatú, jól összerakott koncertre számíthatunk. Persze az este alatt felcsendülnek majd az első albumról is a nagy sálgerek.
Az előzenekar a Odett és a Go Girlz! lesz, majd az estét a 2004-ben alakult és Kazincbarcikáról Budapestre költözött, Dióssy D. Ákos által mentorált Szabad Európa Rádió zenkear zárja.
A jegyárak elővételben1700, a koncert napján 2000 Forintba kerülnek.
Klipp készül a címadó dalhoz
A zenekar a napokban forgat az Örökre című dalukhoz egy klippet., melyben két hölgy lesz a főszereplő, akik boxolnak, Lovasi lesz a bíró, Rezső és Lecsó a lányok edzői, Ábel meg olajtól csillogó felsőtestű pompomlány, aki metroszexuális cowboyként viszi körbe a következő menetet jelző nagydarab számokat.
Cimkék: A38, Blog, Kiscsillag, Lemezbemutató;
eddigi hozzászólások: 2
Ki vagy?
Mondd!
Anna - 2009-03-13 12:32:57
Nagyon jó az új CD, már ezerszer meghallgattam!
otto - 2009-03-12 15:58:53
Ott a helyem!
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral