Editors, Manic Street Preachers és Placebo a Nagyszínpadon
Az Egyesült Királyság, valamint a '90-es évek és az új évezred három jelentős zenekara osztozott az idei Sziget utolsó előtti napján a Nagyszínpadon. Ebből kettőt a közönség soraiból, egyet pedig - pihenésként -, a Szeparé egyik asztalkája mellől tekintettem meg. Idézzük most fel 2009. augusztus 15-ét, és az aznapi angol egyeduralmat - legalábbis, zenei téren!
Tikkasztó nyári délután, még épp' időben értünk ki a Szigetre, hogy megnézzük az Editors névre hallgató birminghami kvartett első budapesti koncertjét.
Tom Smith és csapata igazából a két évvel ezelőtt megjelent An End Has A Start című nagylemezének köszönheti itthoni sikerét.
Az erről kislemezre kopizott The Racing Rats-et az MR2 Petőfi Rádió mondhatni rongyosra játszotta - legalább ezt a számot illett minden Nagyszínpad előtt bámészkodónak ismerni.
Szerencsére - a matiné időponthoz képest - bámészkodóból akadt bőven. Sőt, kiderült, hogy tisztes számú hazai rajongótáborral rendelkezik a Joy Division-ös Ian Curtis hangját, és sajátos előadásmódját idéző Tom Smith, és bandája.
A koncerten a kötelező dalok, mint például a The Racing Rats, az An End Has A Start és a Smokers Outside The Hospital Doors mellett az első album, a The Back Room néhány száma is elhangzott, köztük a Top 10 helyezett Munich.
És, hogy fogalmat alkothassunk az Editors októberben megjelenő harmadik LP-jének - az In This Light And On This Evening-nek - a stílusáról, ízelítőül kaptunk néhány új nótát is, melyek közül nekem leginkább a The Big Exit, és a beharangozó kislemez, a Papillon jött be. A magam részéről kifejezetten örülök a - vélhetően Flood-nak köszönhető - elektronikusabb hangzásnak, ami még izgalmasabbá teszi számomra ezt a csapatot!
Az Editors-t követő Klaxons egy kis Sziget-bejárás miatt kimaradt, és a Manic Street Preachers-t is a Szeparéból néztem, hallgattam végig, de azt kell, hogy mondjam, tisztességes műsort nyomott az 1986-ban alakult, és a '90-es évekre befutott walesi zenekar.
Színpadképüket az idén májusban megjelent Journal For Plague Lovers című nagylemezük borítóján szereplő, Jenny Saville-től származó - és Egon Schiele stílusát idéző - festmény uralta. A setlist pedig, 17 dalt tartalmazott - régit és újat egyaránt.
És ezzel elérkeztünk az est szupersztárjaihoz, a méltán kultikus Placebo-hoz - akiket a Sziget reklám után még biztosan jó ideig Plészbúként fog emlegetni a hazai közönség.
A rajongók kicsit aggódva várták a bandát, hiszen a csapat motorja, Brian Molko - aki a koncerten gitárral a kézben is látható volt (ezt annak a fotós-, avagy TV-s "kollégának" üzenem, aki a show előtt affelől érdeklődött, hogy ki is a frontember a zenekarban, és milyen hangszer lesz majd az ő kezében) - egy héttel a budapesti fellépés előtt, Osaka-ban összeesett a színpadon.
A zenekarnak ugyan sajnos le kellett mondania az előttük álló őszi USA turnét, a "szigetelők" azonban teljes értékű Placebo koncertet kaptak.
A nyár elején megjelent, Battle For The Sun című album legerősebb dalait, valamint a 15 éves fennállását ünneplő együttes szinte minden nagy slágerét felvonultató setlistre azt hiszem, nem igazán lehetett panasz.
Az új dobos, Steve Forrest megjelenését, és stílusát szokni kell még egy kicsit a szemnek, de a rajongói fül az ő teljesítményében sem találhat sok kivetnivalót.
Ez alkalommal üdvözölhettük az első nőnemű Placebo csapattagot is a színpadon, Fiona Brice személyében, aki elektromos hegedűn kísérte a többieket. (Mellette még Bill Lloyd, és Nick Gabrilovic is közreműködött session-zenészként a produkcióban.)
A koncert csúcspontjai számomra a következő nóták voltak: Soulmates, Special Needs, The Never-Ending Why, Breathe Underwater, Special K és a teljes ráadás blokk, élen az Infra-Red és a Taste In Men újrakevert verziójával.
Reméljük, Brian hamarosan teljesen felépül, és a közeljövőben saját koncerttel is megörvendeztetik majd a magyar rajongókat! Ami már biztosnak mondható, hogy november 27-én a szomszédon Bécsben lépnek fel, a Stadthalle-ban.
Š Janurik János
Cimkék: Editors, Placebo, Sziget Fesztivál
eddigi hozzászólások: 0
Ki vagy?
Mondd!
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral