szeba2011-12-26 a tokio hotel a legkirájab zene a világon van nekem egy tokio hoteles takarom párnám polom ép egy tokio hoteles polo van rajtam.
Ilyen volt a Tokio Hotel koncert
Azért érdemes a Voltra elmenni, mert feltérképezhetjük, hogy melyik magyar zenekar mennyire készült fel a fesztiválszezonra. Így a nyár többi rendezvényén már könnyen szelektálhatunk. Rövid magyar könnyűzenei körkép következik a VOLT alapján.
Lovasi András zenekaraival egy nap kivételével minden este a deszkákra lépett. A fesztivál nyitókoncerje, a Kispál csendesülős sokkal jobb produkciónak bizonyult, mint a nagyszínpados, hagyományos fellépés, de mind a kettőt egyértelműen verte Lovasi "hobbizenekara"; a Kiscsillag.
A Hiperkarma rettenetesen vontatott, már-már szánalmas koncertjén a zenekarról sugárzott a lelkesedés teljes hiánya. Minden számot a szokottnál lassabban, kevesebb erővel játszottak, mintha elfelejtették volna feltekerni a hangerőt. Ez nem meglepő, hiszen hét év alatt csak két lemezük jelent meg, és azokról is mindig ugyan azokat a számokat játsszák a koncerteken. A frontember, Bérczesi Robi szét volt csúszva, néha percekig csak érthetetlenül motyogott a zenekarnak vagy a mikrofonba, közben a gitárján prüntyögve.
A Belmondo zenekar szabta át magát legjobban a nyárra. Új dobosukkal sokkal "nyersebb" stílusban adják elő a lemezen strandmetálként megszólaló számaikat. Pörgősebb gitárszólók, keményebb dob jellemzi zenéjüket. Az új, már készülő albumuk is dupla lemezes lesz. Az egyik korongra a poppos, könnyen emészthető számok kerülnek majd, míg a másik a rockosabb, a Nyers ( Czutor Zoli régi zenekara) hangzásvilágát felidéző nótáknak fog helyet adni.
Zagar, Yonderboi és a Neo nem hazudtolta meg magát. Ami a lényeg; zenéjük szerethető és táncolható volt.
Úgy néz ki, hogy a nemrég újra összeállt Quimbynek nem csak az újrakezdés miatt voltak az aranykorra emlékeztető koncertjei. Megmaradt az (újra)kezdeti energia, imádnak koncertezni, szépen felépített produkcióval léptek színpadra. Koncertjük sodrása a kevésbé elkötelezett rajongókat is megnyerte volna.
A legkellemesebb meglepetést a részemről nem rég megismert 30y zenekar koncertje nyújtotta. Korábban csak a hivatalos fúrumból letölthető számokat ismertem. Az itt található anyag azonban elég volt ahhoz, hogy a Prodigy helyett inkább őket válasszam. Nem voltam egyedül, hiszen a banda hűséges Pécsi rajongótáborral rendelkezik, akikkel kölcsönösen élnek-halnak egymásért. A fesztiválról hazaérve az első dolgom lemezeik megrendelése volt.
Cimkék: 30Y, Belmondo, Hiperkarma, Kiscsillag, Kispál és a Borz, NEO, Quimby , VOLT feszivál, Yonderboi, Zagar
eddigi hozzászólások: 2
Ki vagy?
Mondd!
bomló - 2007-07-27 20:11:43
Én már azt is hallottam, hogy úgy döntöttek feloszlanak nemsokára. De tényleg jók a szövegei.
zeusz - 2007-07-24 13:48:13
a szar voltos koncert ellenére is bérczesi hazánk legjobb dalszövegírója. csak azt sajnálom, hogy nem akar segíteni magán, így ki fog csúszni alóla az egész zenekara, pedig ők úgy lennének jók együtt, ahogy most vannak.
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Az lesz! :)
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Jo lenne
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
Így tutira ott a helyünk! :D
Csordogálnak az első Hegyalja fellépők
a tokio hotel a legkirájab zene a világon van nekem egy tokio hoteles takarom párnám polom ép egy tokio hoteles polo van rajtam.
Ilyen volt a Tokio Hotel koncert