Eclipse of The Sun: szimbólumok és keleties dallamok
2012-10-10 15:14:48

Duath néven alakult székesfehérvári Eclipse of The Sun a magyar underground egyik érdekes zenét játszó zenekara. A doom, dark rock és death metal hatásokat is magán viselő banda idén jelentette meg első EP-jét, a Symbols-t, melynek kapcsán Kantár György basszusgitáros válaszolt a kérdéseimre.

Szia Gyuri! Arra kérlek, először is mutasd be a zenekart.

Helló! Köszönjük szépen, hogy megkerestetek bennünket, örülünk, hogy van érdeklődés a bandánk és a zenénk iránt. Kantár György vagyok, az Eclipse of the sun basszerosa, valamint az utolsó alapító tag (csak egy maradhat alapon :)). A zenekarban jelenleg négyen vagyunk: Fekete Zoltán gitáros, Várkonyi Róbert dobos és végül de nem utolsó sorban Szöllősi Dániel énekes/másodgitáros. A zenekar elődje még Duath néven jött létre valamikor 2008-2009. táján (ex-tagok: Sövény Gergő gitáros, Bagi László dobos). Eleinte mi is átestünk a szokásos körökön: nem találtunk igazán megfelelő énekest, kerestük a saját stílusunk, meg egyáltalán a céljaink stb... Végül aztán Szöllősi Dániel csatlakozásával kezdődött meg az a folyamat, melynek gyümölcsét jelen pillanatban is élvezhetjük. A zenekarhoz való csatlakozása után a már meglévő számokat teljesen elemeire bombáztuk és szerkezetileg újjáépítettük őket, valamint nagyon sok plusz dolgot vittünk beléjük… Később sajnos további tagcserékre kényszerültünk, valamint gitárosként csatlakozott hozzánk Fekete Zoli. A jelenlegi felállást már említettem az elején.

Korábban Duath néven death metalt nyomtatok. Minek a hatására váltottatok doom-ba?
 
A Duath igazából még csak szárnypróbálgatás volt. Valójában Dani belépésével változott meg teljesen az összkép: a stílus, a komplexitás.
 
Magyarországon igen kevesen művelik ezt a zenét. Rátok kik voltak leginkább hatással?
 
Személy szerint rám rengeteg féle zenekar/zene van hatással – nem csak metalt hallgatok. De hogy maradjunk a témán belül, feltétlenül meg kell említenem részemről mint „hatást” a Melechesh-t, a Nile-t, a Septic Flesh-t, a Solitude Aeturnus egyes albumait, a Swallow the Sun-t, az Ahab-ot stb… Ezeken felül még persze rengeteg fajta zenekart hallgatok: elsősorban pagan, black, death, funeral doom stb. stílusúakat. Az aktuális kedvenc, akiket most fedeztem fel, a Be’lakor. Én egyébként azt érzem, hogy Magyarországon az underground közösség is egyre kisebb, alig látni új arcokat a koncerteken. Amúgy megjegyzem, nem érzem, hogy kimondottan doom banda lennénk.
 
Első, 2011-es demótokon előtérben vannak a keleties témák mind a zene, mind a szövegek terén. Honnan ered az ilyen jellegű kulturális vonzódás, érdeklődés?
 
A keleties dolgok belefűzése a témákba nagyrészt az én „agyrémem szüleménye” volt annak idején, de ebben a tekintetben sokat köszönhetünk az ex-gitárosunknak Sövény Gergőnek is, akit szintén nagyon motiváltak, motiválnak jelenleg is a keleties hangszerek, hatások. Rám nagyon nagy hatással voltak a Melechesh új albumain hallható megoldások, valamint a Septic Flesh által megálmodott mesterművek. Persze másolásról szó sincs, de a dallamvilág beépítése a számokba elsődleges szempont volt és többé-kevésbé sikerült is, azt hiszem. A szövegek és a koncepció pedig ezáltal adta magát: mindig is érdekeltek az ősi civilizációk és a mitológiáik. 
 
 
Mennyi idő alatt sikerült összerakni ezt a demót? 
 
Mindent összevetve - ha jól emlékszem - 5 hónap alatt. Keményebben is megnyomhattuk volna a dolgot, de összehozni mindenkit a felvételekre… Így is volt jó pár probléma. Csak hogy egyet mondjak: az akkori dobosunk Bagi László munkahelyváltás következtében 150 km-el arrébb került tőlünk, szóval problémát okozott nem csak a felvételnek az összehozása, de a koncertekre való készülés is.
 
Új kiadványotok nemrég látott napvilágot Symbols címmel. Szerinted a dalok jellegét nézve ugyanott folytattátok, ahol a demón abbahagytátok?
 
Ahogy nézzük. A hatások persze megmaradtak alapvetően. A dallamvilág vagy a hangszerelés nem sokat változott. Viszont a második anyag hangulata, érzésvilága teljesen más lett. Komorabbak lettek nem csak a szövegek, de a dalok is. Igyekeztünk továbblépni, és azt hiszem, sikerült is. Remélem ez a tendencia hosszú ideig fenntartható lesz. A nagyalbummal kapcsolatban még nem sok részletet árulhatok el, de valószínűleg megint előrukkolunk új megoldásokkal, akárcsak a Symbols-on.
 
A Roads című nóta két változatban is helyt kapott az EP-n. Igaz, hogy jó kis dalról van szó, de miért éreztétek úgy, hogy két formában is a lemezen a helye?
 
Több változat született, s nem tudtuk eldönteni melyik legyen a végső, hivatalos verzió, mivel mindegyik kellően hatásos volt, csak épp másképp. Végül úgy gondoltuk, legyen egy „extra változat” is a CD-n. Ez lett az akusztikus verzió.
 
Mi a legnehezebb szerinted egy doom szerzemény megírásakor?
 
Ez jó kérdés, de egy szerzemény írása sosem úgy jön, hogy ez most akkor doom lesz. Egyszerűen jön egy hatás, egy érzés, amire gitárt kapok és jönnek magától a dallamok, amiből a többi tag is ötletet merít.
 
A weboldalatokon lévő infó szerint teljes hosszúságú lemez felvételét is tervezitek. Mikorra lesz ebből valami?
 
Talán tavaszra. Még nagyon az elején vagyunk a dolgoknak. A dalok folyamatosan születnek, a legtöbbnek már kész a váza. A szövegek koncepciója is megszületett már, lassan azok is elkészülnek. Nagyon élvezzük az alkotási folyamatot, mert hiszünk ebben az anyagban. De nem sietjük el, inkább később legyen kész, mint hogy elkapkodjuk és ne legyünk vele elégedettek.
 
 
Koncertek terén hogyan áll az Eclipse of the Sun?
 
Mostanában sokat játszottunk a fehérvári illetőségű Pucok Underground Klubban. Tervezzük a közeljövőben nagyobb volumenű dolgok kivitelezését, talán még külföldi együttest is sikerül lehoznunk Fehérvárra… Szeretnénk minél több helyen megmutatni magunkat és ezúton is kérünk minden együttest, klubbot, jelezzék, ha van lehetőség, mert mi szívesen megyünk.
 
Szerintem a doom-ot élőben elég nehéz hatásosan elővezetni. Szerinted milyen lehet kívülről egy EOTS koncert?
 
Hát, nekünk úgy tűnik, hogy az emberek többsége élvezi azt, amit a koncerteken hall, és általában más zenekaroktól is csak pozitív visszajelzéseket szoktunk kapni. Egyébként meg mindenki ítélje meg a saját füle által, a lehetőségek adottak. :)
 
Igazán működő dolog Magyarországon, hogy egy banda tagja más csapat(ok)ban is zenél. Ugye, a megélhetés… Nálatok van-e valaki, aki más zenekarban is nyomul?
 
A bandában – bár biztos, hogy nem anyagi okoknál fogva – Robosz is és Dani is több zenekarban nyomul. Előbbi, mivel dobos, elég sok helyen jelen van, de elsősorban persze Fehérváron tevékenykedik. Van egy thrash metal zenekara, a NoTs, és egy számomra behatárolhatatlan metalt játszó bandája, a Secans. Részben azért is jött hozzánk nagyon szívesen, mert doom metalt még nem játszott azelőtt sehol, és mindenképpen ki akarta próbálni ezt is. Remélem, bejött neki, mert mi nagyon meg vagyunk elégedve a teljesítményével. Dani pedig, bár állandóan ténykedik valamin, most még egy aktív zenekarban énekel, ez pedig a tatabányai Elfsong. Ez egy eredetileg több énekessel indult, amolyan rock operaszerű dolog volt a valamikor Cross Borns főnök Somlói Feca vezetésével, de mára már egy konkrét zenekar lett belőle, s nagy örömünkre Dani lett az énekese a formációnak.
 
Végezetül csak ennyi: mit üzensz az olvasóknak?
 
Ne hagyjátok, hogy a magyar underground szép lassan elsüllyedjen a feledés homályába. Nem kell hatalmas összegeket áldozni a kisebb zenekarokra, bőven elég, ha eljártok koncertekre, visszacsatolásként pedig őszinte kritikával illetitek a zenekarokat. Higgyétek el, fontos! Köszönjük szépen azon zenerajongóknak a támogatást, akik igyekszenek eljutni a koncertekre, és figyelmesen végigkövetik azokat. METAL!
 
-feca-
Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (8), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1)
Partnereink