A Hiperkarma feloszlása óta aggódó szemek sokasága követte Bérczesi ténykedését. A legtöbb amire jutott, egyszál gitárok és eközbeni zagyvaságok amit lehet művészi elszállásnak is nevezni. Nem hivatalos értesülésekből azonban tudjuk hogy nem ez volt a háttérben. Tiszteletben tartva Bérczesit a múlt helyett inkább a jóra koncentrálunk.
Pár héttel ezelőtt fedeztem fel, hogy két új dolgon is munkálkodik, munkálkodott. Az egyik a Pamut nevü formáció, ami hagyományos felállásoktól eltérően egy dj kezdeményezés. Ebben vett részt Bérczesi, Képzed El című számban. Ez kifejezetten jól sikerült, szerintem nagyon jól fogták meg, a zenét, a verset és ritmust. Nézzétek meg: A számban még mindig hallani, hogy a a tehetség továbbra is megvan.
A másik formáció, ami már inkább rendes zenekaros felállás a Bio Robot. Ezt a Plutó egyik tagjával közösen csinálja. Koncert szerűségen amit csináltak, még nem volt teljesen élvezhető a dolog, de a Bio Robotban is hallani, hogy az alapvető zeneiség ott van. Reméljük Bérczesi rajta marad ezen a tracken és jó a zenére fog koncentrálni a jövőben és nem másra.
Cimkék: Hiperkarma
eddigi hozzászólások: 5
Ki vagy?
Mondd!
hehe - 2010-08-02 21:48:18
budapesti szintetikusok, ez jó duma. mindezt félretéve reméljük tényleg sikerül neki leállnia
Stricimackó - 2010-08-02 17:05:13
Volt szerencsém jópárszor találkozni Robival a "visszavonulása" idején és örömmel látom, hogy összeszedte magát. Ez a karmesteri állás a Budapesti Szintetikusoknál nagyon rossz véget is érhetett volna.
zenerajongó - 2010-07-24 12:30:11
Nagyon gyenge ez a fószer, nem igazán találja a helyét, s lássuk be, nem is jegyzik egyetlen komoly zenei portálon sem.
valaki - 2010-07-01 16:20:57
a szöveg Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet... c. verse szóval nem Bércczesi írt jo rímes szöveget hanem anno Petőfi
ilkag - 2010-05-30 16:15:12
Robi pályafutása részletesen:
http://ilka.hu/ilkablog/?p=18691
Most szól: Pearl Jam People Have The Power Signature Live
Toljátok neki Metaaaaaaaaaaaaaaal :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Csak igy tovább elöre srácok!
Készülőben a Venenation legújabb albuma
Köszi Andóca :)
Készülőben a Venenation legújabb albuma
És a Yellow Spots ?Már csak a szín miatt is hiányozni fog
A 2012-es Sz.A.R. Fesztivál fellépői
részemr?l a megtiszteltetés!
Német Fekete Mágia - interjú a Morgon zenekarral